A Budapesti Rendőr-főkapitánság is átvette a kormány narratíváját, és a főváros közlekedéséért aggódik a tüntetők miatt. A közlemény szerint „a főváros közlekedését keddenként órákra megbénító tüntetők” a rendőrség szerint április 8-án 17 órától másnap 22 óráig újabb gyűlést jelentettek be az Erzsébet hídra, 29 órán át blokkolni akarván a közlekedést. Ezt a rendőrség korlátozni akarta úgy, hogy csak szerdán hajnali 4-ig legyen megtartható, és ezt a Kúria is hatályban tartotta.
„Az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani”
– áll a közleményben.
Mivel vonulás is lesz, több helyen tilos lesz parkolni vagy megállni, az erről írt pontos lista ide kattintva elérhető. A rendőrség arra is kitért, hogy spontán hídblokádok is történhetnek, és arra kérnek mindenkit, ne ragadatssák magukat erőszakos cselekményre.
Kedd délután újra Hadházy Ákos szervezésében tüntetnek a Pride-ot ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen, ez már sorban a negyedik ilyen kedd lesz. Ezúttal Miskolcon is demonstráció várható.