„A búcsú nem sikeredett a legszebbre” – mondja a Századvég kirúgott főszerkesztője, miután az utolsó lapszámot még az internetről is leszedték

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 26.

Belpol

Demeter Tamás nem érzi magát a kultúrharc áldozatának.

Miután a nyomokban kormánykritikus hangvétel miatt a Századvég Alapítvány kirúgta a Századvég folyóirat teljes szerkesztőségét, sőt az utolsó lapszámot még a netről is levetette, a Magyar Időknek adott interjút Demeter Tamás filozófus, volt főszerkesztő.

Kormánykritika miatt kirúgták a Századvég teljes szerkesztőségét

Mostantól teljes mértékben kormányhű folyóirat lesz. Az online és nyomtatott formában is megjelenő, konzervatív Századvég folyóirat főszerkesztőjével a múlt héten közölte a lapot kiadó, kormányközeli Századvég Alapítvány, hogy az eddigi szerkesztőségtől megválnak, és új stílusú lapot alapítanak - írja az Index. Ráadásul az utolsó lapszámot is eltávolították az internetről.

A szakítást így magyarázta: „A személyi változások fő okának azt látom, hogy a Századvég Alapítvány immár kevésbé tudományos, mint inkább politikai szerepet szán a lapnak, s joga van így dönteni. Bár a búcsú nem sikeredett a legszebbre, de nem váltunk el haraggal, s nem is érzem magam a kultúrharc áldozatának. Örülünk, hogy eddig módunk volt kizárólag szakmai szempontok szerint lapot szerkeszteni, és hogy ebben a törekvésünkben az alapítvány soha nem akadályozott bennünket.”

Az interjú további részében a kultúrharc, a CEU, a gender szak és az MTA-kutatóintézetek ügye is szóba kerül, Demeter mindegyiknél klasszikus egyrészt-másrészt érvelést vezet elő.

A stadionlázat viszont kritizálja: „Szerintem ugyancsak problematikus és a kultúra legitimációs válságának másik jele a stadionépítési program. Jobb, ha a gazdasági és a politikai elit mondjuk az Operába, nem pedig a stadionokba jár háttérbeszélgetni.”

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”