A Central Médiacsoport tulajdonosai milliárdos osztalékot vettek fel, miközben az újságíróik fizetését csökkentették

  • narancs.hu
  • 2020. június 24.

Belpol

Márciusban a járványhelyzetre hivatkozva racionalizálták a kiadásokat.

A Central Médiacsoport egyetlen részvényese, a CM Investment Kft. 2020. március végén úgy határozott, hogy az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartaléka terhére 1,15 milliárd forint osztalék kerüljön kifizetésre a részére. A tulajdonosok hasonló módon kivették az osztalékot a Central Digitális Média Kft.-ből is, innen mintegy 390 millió forintot az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartaléka terhére – írja a Magyar Nemzet.

A Média1 márciusban arról számolt be, hogy "a járványveszély miatt kialakult gazdasági válsághelyzetre reagálva" Varga Zoltán tulajdonos-vezérigazgató "e-mailben jelentette be a működési költségek csökkentését, ma pedig minden munkatársra kiterjedő átmeneti munkaidő-csökkentést rendeltek el, amihez kapcsolódóan a béreket is csökkenti a kiadó".

Ekkor azt is írták, hogy legalább negyedével csökkentik a gyártási és marketingköltségeket egységesen minden kiadvány esetében – emlékeztet a 444.hu.

A kiadói csoport portfóliójába tartozik többek között a 24.hu, a Story, a Nők Lapja, a Best, a Startlap, a Meglepetés, a Színes RTV, az NLC, a Marie Claire és a Vezess.hu is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.