A CEU-rektor Szijjártónak: „a kormányt terheli a felelősség azért a kárért, amit Magyarország felsőoktatása elszenved“

  • narancs.hu
  • 2018. november 22.

Belpol

Közeleg a végjáték.

Válaszolt a CEU rektora Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki a héten kijelentette: nem látják bizonyítottnak a CEU amerikai működését, vagyis nem fogják aláírni a CEU működéséhez szükséges papírokat.

Michael Ignatieff rektor csütörtök délután reagált a külügyminiszter szavaira. Szerinte a kormány figyelmen kívül hagyja saját törvényeit, ugyanis a külföldi felsőoktatási tevékenységet nem a magyar kormánynak, hanem az adott ország oktatási hatóságának kell megállapítania, és New York Állam Oktatási Hivatala ezt meg is tette, és tájékoztatta a magyar kormányt.

A CEU 18 hónapja keresi a megoldást a problémára, és dolgozik azon, hogy Magyarországon maradjon, de úgy látszik, a magyar kormány már meghozta a döntést, írta a rektor, majd így zárta sorait:

"Miniszterként Önt és a kormányt terheli a felelősség azért a kárért, amit Magyarország felsőoktatása és az ország nemzetközi hírneve elszenved az Önök döntései miatt."

A CEU jelenleg arra készü, hogy Bécsbe költözik.

Michael Ignatieff

Michael Ignatieff

Fotó: MTI

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.