„Ha van főszereplője a könyvemnek, akkor Kiss Árpád elsőrendű vádlott az. Metaforikus figurának látom, valahol a rendszerváltás szimbóluma is. Jól indult, aztán ez lett belőle” – mondta Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező arcvonal keleten című könyvének bemutatóján.
| ||
Vágvölgyi akkor kezdett érdeklődni Kiss személye iránt, amikor megtudta, hogy egy filmrendező ismerősének az egyik legjobb középiskolai barátja volt. Kiss Árpád dobolt a Replika nevű metálzenekarban, Budapesten dzsesszkonzervatóriumba járt, egy ideig Izraelben is élt. Halk szavú, visszahúzódó embernek ismerték.
Mégis ő lett a 2008-2009-es romagyilkosságok értelmi szerzője és egyik végrehajtója. A jogerős ítélet szerint Kiss testvérével és két másik társával hat romát, köztük egy négy és fél éves kisfiút ölt meg. A gyilkosságokat előre megfontoltan, aljas indokból követték el, kelet-magyarországi települések cigányok által lakott részén. A bíróság Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot életfogytiglani, a sofőrként közreműködő Csontos Istvánt 13 éves börtönbüntetésre ítélte.
Nem bíztak a bíróságban
Vágvölgyi B. András újságíróként végigkövette a közel öt évig húzódó büntetőpert, a tárgyalásokról rendszeresen írt az Élet és Irodalomba. Most megjelenő könyve három részből áll: az ügyben megállapított tényeken alapuló fikciós rész elmeséli a gyilkosságok történetét, a perjegyzetekből az eljárás menetéről, a karakterábrázolásokból az ügy főbb szereplőiről tájékozódhatunk.
A vasárnap esti, Trafóban rendezett könyvbemutató beszélgetésen ekkora nyilvánosság előtt először beszélt a perről Miszori László, az ügy elsőfokú bírája. „Életem legnehezebb, egyúttal legszebb három éve volt” – mondta Miszori. Büszke volt rá, hogy megkapta az ügyet, és szerette volna a lehető legjobban megoldani. A legmegrázóbb számára a kislétai gyilkosság volt. Itt az elkövetők az áldozat otthonába is bementek, ott lőtték agyon a 45 éves Balogh Máriát, 13 éves kislányát súlyosan megsebesítették.
| ||
Miszori rosszul élte meg, hogy a tárgyaláson megjelent sértettek, az áldozatok hozzátartozói többnyire nem bíztak a bíróságban. A PanoDráma Szóról szóra című – a beszélgetés előtt játszott – darabjára visszautalva azt mondta, gyakran a sértetti vallomások 10 százalékát lehetett csak igazságként elfogadni. „Nem azért, mert hazudni akartak, hanem mert azt mondták el, ahogy ők megélték a történteket.”
Vágvölgyi mellett a PanoDrámát vezető Lengyel Anna, illetve Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő, az esetet tárgyaló parlamenti bizottság kezdeményezője is bírálta a tárgyalóterem kialakítását. A tárgyalásokat Miszori egy magas pulpitusról vezette, másik oldalról az elkövetők tornyosultak a tanúként beidézett hozzátartozók fölé. „A sértettek úgy érezték, mintha ők ülnének a vádlottak padján” – mondta Gulyás. Vágvölgyi a német neonáci terrorista sejt, az NSU perét hozta fel ellenpéldaként. Ide szigorú átvizsgálás után lehetett bejutni, de a vádlottak Kisséknél jóval szabadabban mozoghattak, és a titkosszolgálati szál felfejtését sem utalták titkos tárgyalásokra.
| ||
Hanyag hatóságok
A sértettek bizalmatlanságát erősíthette, hogy a hatóságok közvetlenül a támadások után és a nyomozás alatt is sok amatőr hibát vétettek. Az ügyeket sokáig nem kapcsolták össze, romák közötti leszámolásokra, eldurvult uzsora-vitákra gyanakodtak. Beszámolók szerint több helyszínen összetapostak vagy egyszerűen nem vettek figyelembe bűnjeleket.
„Az ebből fakadó ellenérzések óhatatlanul átragadnak a bíróságokra is, a sértettektől nem nagyon várható el a hatalommegosztás montesquieu-i elveinek szem előtt tartása” – mondta Vágvölgyi. Baranyi Krisztina, az Együtt önkormányzati képviselője, az áldozatok hozzátartozóit segítő csoport tagja szerint elsősorban a tatárszentgyörgyi Csorba és a tiszalöki Kóka családban rendült meg az állam iránti bizalom, ők a bíróságba vetett hit helyett saját teóriákat gyártottak a támadásokról, és kimondottan rettegtek a tárgyalóteremben.
Hibáztak a titkosszolgálatok is: Gulyás József úgy látja, ha gondosabban járnak el, több gyilkosságot megakadályozhattak volna. Ezt megerősítette a parlamenti tényfeltáró bizottság is (erről lásd interjúnkat Gulyással). A negyedrendű vádlott, Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezett ügynöke volt, rajta keresztül is figyelték a másodrendű Kiss Istvánt. Gulyás szerint több olyan információ jutott el a szolgálatokhoz, amelyek alapján egyértelművé kellett volna válnia, hogy Kiss fegyverek beszerzésére készül, mégsem tettek semmit.
| ||
Miszori László a perben szintén megismerhetett titkos iratokat, szerinte Gulyás verziója „részben fedi” az általa látottakat. Sajnos kettejük vitáját az információs asszimmetria és a bíró titoktartási kötelezettsége miatt a közönség nem igazán tudta követni. Vágvölgyi szerint a hatósági munka slamposságához hozzájárulhattak a cigányokkal szembeni előítéletek is. „Hogy Csontos tartótisztje miért nem továbbította a fegyverekről szerzett információkat, annak két oka lehet. Az egyik, hogy nem jó szakember. A másikba inkább bele se merek gondolni” – mondta.
Kudarctörténet
| ||
A beszélgetésen kiderült, hogy Vágvölgyi és Miszori elég jó viszonyba kerültek egymással, a könyvhöz négyórás interjú készült a bíróval. Aki követte az ÉS cikksorozatát is, jól bírta az őt ért „fikázódásokat”. Vágvölgyi szerint ugyanakkor a könyv kudarctörténet is, mert bár három megbeszélt időpontja volt, Kiss Árpáddal végül nem tudott találkozni.
Vágvölgyi azt mondta, helyes ítélet született, bár a jogi minősítésből hiányolta a terrorizmust, az eljárásból pedig a szélsőjobboldali szervezeti kapcsolatok mélyebb felfejtését. „Számomra egyértelmű, hogy az elítéltek szélsőjobboldali terroristák voltak, magánhadsereget toboroztak, polgárháborút akartak kirobbantani” – mondta Vágvölgyi.
Miszori azzal védekezett, hogy ő bíróként hozott anyagból dolgozik, és azzal sem tud mit kezdeni, ha a tanúk nem mondanak igazat, nem fedik fel ideológiai kötődésüket vagy esetleges további segítőiket. Ezzel együtt úgy látja, „tíz bíróból kilenc nem ment volna ilyen mélységben a rasszista motiváció után.” Gulyás szerint is inkább a nyomozók hibáztak, kérdéseikkel jobban feltárhatták volna az elkövetők beágyazottságát a szélsőjobboldali szubkultúrákban.
Lengyel Anna az állam felelősségét vetette fel. Sólyom László köztársasági elnök 2007 őszén arról beszélt, hogy Magyarországon nincs fasizmus és nincs fasisztaveszély, és Lengyel szerint a támadások után is elmaradtak a megfelelő állami reakciók. Ma is lenne még mit tenni. Baranyi Krisztina anno azért lépett be az áldozatokat segítő civil csoportba, hogy a megtámadott családoknak jobb legyen, de úgy látja, egyikük sem lett boldogabb. „Magukra vannak hagyva.”
