A Civil Közoktatási Platform csak Pintér Sándorral hajlandó egyeztetni

  • narancs.hu
  • 2022. december 15.

Belpol

Nem tartják kompetensnek Maruzsa Zoltánt.

Konzultációra hívta Pintér Sándor az intézményvezetőket és a tanárokat az oktatás helyzetéről, de mint kiderült, a tanárok csak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral tudnak majd egyeztetni.

A CKP nyílt levelet fogalmazott Pintér belügyminiszter felé, amiben ezt írják: „A múlt hét végén jelent meg a hír a médiában, hogy a Belügyminisztérium intézményvezetőket kért fel: jelenjenek meg egy hivatalos konzultáción. Akkor még úgy tűnt, hogy az intézményvezetők Önnel találkoznak majd, ám azóta kiderült, hogy csak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak mondhatják el a véleményüket. Az államtitkár úr hosszú évek óta felel a közoktatásért, neki tehát már ismernie kell a kialakult helyzetet, a problémákat, követeléseket, illetve a helyzetelemző és javaslattevő anyagokat – számára feltehetően nem sok újdonságot tudnak mondani a meghívottak.”

tanárok diákok tüntetés október14

 
Diáktüntetés az oktatásért 2022. október 14-én, ahol Pintér Sándor kartonbábuként bukkant fel.
Fotó: Palágyi Barbara
 

 A nyílt levél így folytatódik: „Miniszter úr eszerint – annak ellenére, hogy a kormányban a köznevelési területet is képviseli – továbbra is elérhetetlen az Önt megszólító tanárok, szülők, diákok számára. Ön mindezidáig távol maradt a sztrájktárgyalásoktól, nem fogadta a szakszervezeti vezetőket, sőt (tudomásunk szerint) a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt és a Nemzeti Pedagógus Kart sem tisztelte meg jelenlétével.

Nem tartjuk szerencsésnek, hogy az oktatás problémái csak a Maruzsa Zoltán által vezetett államtitkárság közvetítésével jutnak el Önhöz, hiszen az államtitkárság többször is bebizonyította: nem tudja képviselni sem a hozzá tartozó munkavállalók, sem az általuk oktatott, nevelt gyermekek érdekeit.”

A CKP követeli, hogy Pintér is legyen jelen a találkozón, tegyék publikussá a találkozó célját, meghívottjait, és legyen lehetősége megszólalni a a tanárok tömegeit képviselő szakszervezeti meghívottaknak is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.