A debreceni Aranybika Szálló is a Mathias Corvinus Collegium tulajdonába kerül

  • narancs.hu
  • 2021. május 6.

Belpol

Itt lesz az állami elitképző debreceni központja.

Csütörtökön jelentette be Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke, a Miniszterelnökség államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, hogy a patinás Aranybika szálló lesz a jövőben a kormány elitképző intézményének tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja – adta hírül az MTI. A hivatalos bejelentést ugyanakkor megelőzte két ellenzéki újság értesülése. A Magyar Hang még tavaly decemberben írt arról, hogy az MCC érdeklődik a szálló iránt. A Debreciner aztán a múlt héten közölte, Orbán Balázs megegyezett a hotel tulajdonosával az épület megvásárlásáról, mint ahogy az épülethez tartozó lakások tulajdonosaival is közel állnak a megállapodáshoz.

A közelmúltban tízmilliárdos állami részvénycsomagokkal és ingatlanok sorával megtolt elitképző történetével részletesen is foglalkoztunk már, és arról is beszámoltunk, hogy a kormánytól kapott milliárdokkal többek között a legnagyobb hazai könyvterjesztő cégben, a Libriben is jelentős tulajdont szerzett az MCC, illetve, hogy az intézmény Gellért-hegyi campusának (a volt munkásőr-kiképző központnak) a felújítása idejére egy budai négycsillagos hotelt béreltek ki kollégiumi célokra.

Debrecenben Orbán Balázs úgy fogalmazott: az MCC megvásárolta és felújítja az épületet. Először a szálloda „új szárnyát” alakítják át, addig a patinás régi szállodarészben kezdődik meg a képzés, amely később a felújított részben működik tovább. Ezután következik a régi épület felújítása, amelyet ismét szállodaként fognak működtetni – ismertette az államtitkár.

Papp László Debrecen fideszes polgármester üdvözölte, hogy a korábban a kultúrának, a művészeteknek is helyet adó épületegyüttes immár tudásközpont funkcióval is kiegészül. Kósa Lajos kormánypárti országgyűlési képviselő mindehhez hozzátette: az új szállodarész jelentős átalakításával egy „tájseb” szűnik meg a debreceni belvárosban.

A cívis város legpatinásabb szállójának eklektikus stílusú épülete 1915-ben épült fel Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei alapján.    

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.