Interjú

„A diktatúra kapujában”

Homonnay Gergely a tüntetésekről, az új közmédiáról és Gyurcsány macskájáról
szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A macskája Facebook-oldalával kezdődött, a kampány során a DK mellé állt, ma már a kormányellenes tüntetéseket szervezi és az új közmédiáért dolgozik. Szerinte a diktatúra kapujában állunk, ami ellen csak úgy tudunk védekezni, ha szerveződünk.

Magyar Narancs: Közélettel jó ideje foglalkozol, először az Erzsi for President Facebook-oldalon, amelyet a macskádnak csináltál, aztán ezt továbbfejlesztve a puszierzsi.hu oldalon.

Homonnay Gergely: Abban az öt évben, amióta Erzsi blogját írom, gyalázatos dolgok történnek ebben az országban. Egyszerűen bűnösnek érezném magam, ha nem használnám ki azt a felületet, amit a macskám Facebook-oldala biztosít. Erzsinek nagyon nagy az elérése, a követők is aktívak. Amikor például a Tv2-ből kitiltották, az erről szóló bejegyzést 300 ezren olvasták. Közélettel kezdettől foglalkozom, Erzsi első politikai tartalmú posztja az volt, hogy „Orbán Viktor drága kincs, jó, ha van, de jobb, ha nincs”. Akkor sok nyugdíjas macskás néni elpártolt az oldalról, de én arra alkalmatlan vagyok, hogy csak cuki macskás posztokat toljak.

MN: Mikor ment el a tartalom ennyire a politika felé?

HG: Most, a kampány során.

MN: Ahol a macskáddal Gyurcsány Ferencet és a DK-t támogattátok.

HG: Nem vagyok DK-s, bár rájuk szavaztam, de csak azért, mert azon kevesek közé tartozom, akik végigolvasták a pártprogramokat, és a DK-é állt hozzám a legközelebb. Először egyébként a szocialisták hívtak fel, hogy lenne-e kedvem a március 15-i tüntetésre egy videoüzenetet küldeni. Két perccel később hívtak a DK-tól, akik viccesek, kreatívak és jó fejek voltak, és addigra a fideszes facebookozók már úgyis elnevezték Erzsébetet Gyurcsány macskájának, plusz akkor már tudtam, hogy a DK-ra szavazok, úgyhogy végül melléjük álltam be. Nem toltam túl a kampányt, azt is csak április 8-án raktam ki a Facebookra, hogy szavazz a DK-ra, addig csak arra próbáltam rávenni az embere­ket, hogy menjenek el szavazni, figyeljék a híreket, és vegyenek részt a politikában.

MN: Azért a DK mellé teljes mellszélességgel beálltál, kampányoltál nekik, dedikáltál a kampányeseményükön.

HG: Nekem kell a reklám, hogy el tudjam adni a könyveimet. Nem hívtak máshová, ezért csak a DK-hoz mentem. Ennyi.

MN: Milyen reakciók érkeztek a követőidtől, miután a DK mellett döntöttél?

HG: Van olyan, aki azóta nem követi a macskám oldalát. Ha azt vettem volna észre, hogy e miatt a döntés miatt durván kikövetik az emberek, akkor visszavettem volna a kampányból. De nem erről volt szó. Nyáron egyébként komolyan felmerült, hogy én is pártot alapítok Erzsivel. Jogászokkal beszélgettünk, Vágó Gábor jelentkezett párttagnak, próbáltunk szervezetet építeni. Aztán eszembe jutott, hogy oké, lesz egy párt, tök jó, szerzünk 1-2 százalékot, de úgysem jutunk be a parlamentbe, akkor minek vegyünk el attól az oldaltól akármennyi szavazatot is, amelyik leválthatná Orbán Viktort.

MN: Hogyan kerültél a tüntetések szervezői közé?

HG: Az első nagyobb megmozdulást a kvótanépszavazáskor szerveztem, úgy éreztem, ezt tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Akkor Erzsi mindenkit arra biztatott, hogy rajzoljon cicát a lapra, és szavazzon érvénytelenül. De ilyen volt a Debreceni Egyetem lepontozása, miután Putyint díszdoktorrá avatták. Vagy a Pride, amire idén negyedik alkalommal megyünk ki, tavaly a mi csapatunk volt a legnagyobb. Amikor április 9-én felébredtem a sokkból, hogy kétharmadot kapott a Fidesz, írtam egy bejegyzést a puszierzsi.hu-ra, azt nagyon sokan elolvasták, és az egyik ismerősöm szólt, hogy mások már elkezdtek tüntetést szervezni, miért nem csatlakozok hozzájuk. Írtam Lányi Örsnek, és másnap már találkoztunk. Azért akartam ebben részt venni, mert ott voltam a tavalyi összes tüntetésen, és az ereimet vagdostam. Mert elkúrták.

MN: Miben más most ez a tüntetéssorozat, mint a tavalyiak?

HG: Abban, hogy mi nem mondunk olyat, hogy autoriter vagy közhasznúság, hanem az embe­rek nyelvén próbálunk beszélni. Tíz évig dolgoztam a Story magazinnál, ami egy tömeglap, ott megtanultam a tömeg nyelvén írni. A balliberális ellenzéknek ez az egyik legnagyobb hibája: magukon kívül nem tudnak megszólítani senki mást. Ki kell mozdulni a buborékunkból.

MN: Az eddigi két budapesti tüntetés segített ebben? Most ugyan együtt vonultak a pártok, de nem késtek el egy kicsit az összeborulással?

HG: A párbeszéd sohasem késő. Persze, elkéstünk, én is jobban érezném magam, ha nem volna az Országgyűlésben kétharmada a Fidesznek. Így most itt állunk a diktatúra kapujában, ezért én például tettem egy fogadalmat: nem beszélek olyan dolgokról, amik április 8-a előtt történtek, és nem dobálok sarat egyetlen pártra sem, amely nem volt hajlandó részt venni az összefogásban. Teljesen új alapról kell indulnunk, az ellenzéki pártoknak újra kell definiálniuk magukat.

MN: A választás utáni első reakciód mégis az volt, hogy elköltözöl az országból.

HG: Benne van a pakliban, hogy el kell mennem, de ha rajtam múlik, maradok. A testvéreim már mind külföldön élnek, sok más rokonom is. Tavaly szinte minden héten goodbye-partyt tartottunk a barátaimmal. Olyanok is elmentek, akik középkorúak, megteremtették már itthon az egzisztenciájukat, mégis elegük lett, vagy iskolába készül a gyerekük, és nem akarják, hogy itthon kezdje el. Én is mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy mi tart itthon. Van erre egy sztenderd válaszom: éltem már külföldön, tudom, mennyire hiányoznak az itthoni fények, színek, illatok.

MN: Mit mondanál egy fiatalnak, aki most kezdi az életét? Maradjon itthon?

HG: Ne menjen el! A mostani húszévesek fogják rendbe hozni ezt az országot. Ők a Z generáció tagjai, akik nem itthon járnak mesterképzésre, és pontosan látják, milyen bajok vannak az országban. Ők az új Fidesz, csakhogy ők már nem a Kádár-rendszerben szocializálódtak. Hiába próbálja az oktatást leamortizálni a Fidesz, a fejlődést csak lassítani lehet, megállítani nem. Most egy félévet újra tanítottam egy középiskolában. Rémület, amit az Orbán-kormány az oktatással tett. Szerintem az oktatás helyzete még rosszabb, mint az egészségügyé, és csak azért nincs mindennap terítéken, mert itt nem halnak meg emberek. De amikor egy 14–15 éves gyerekre ránézel az osztályban, és pontosan tudod, hogy közmunkás lesz belőle, mert a szülei nem tudják megvásárolni a neki járó szolgáltatást, vagy amikor a gyerek azt látja, hogy nem a tudás és a tehetség számít az előrejutásban, akkor ökölbe szorul a kezed.

MN: Az elmúlt évek legnagyobb tüntetései éppen a diáktüntetések voltak, de idővel azok is elhaltak. A közöny óriási probléma, az ellen hogy harcoltok? Mit tudnak adni ezek a tüntetések, amit a diákoké nem tudott?

HG: Az egy réteget szólított meg, ez pedig mindenkit. Most az EU-s zászlók mellett ott voltak az árpádsávosak is. A tüntetés végén jobbikosok jöttek oda hozzám gratulálni, pedig mindenki tudja, hogy elég távol állok attól az ideológiától, amit ők képviselnek. Nagy-Magyarország-pólós fiatalokkal szedtem össze a szemetet utána. Ezek baromi felemelő dolgok, és azt mutatja, a választók előrébb tartanak, mint a pártok: megtaláltuk egymásban azt, ami közös, mind magyarok vagyunk, és felelősek ezért az országért. Viszont tőlünk, szervezőktől ne várja senki, hogy messiások legyünk. Mi csak arra biztatjuk az embereket, hogy vegyenek részt a politikában, ami nem ott kezdődik, hogy ócsároljuk Orbán Viktort, hanem hogy hogyan oldjuk meg, ha például Mátészalkán két kilométerrel arrébb kell tenni a buszmegállót. Az embereknek meg kell tanulniuk, mit jelent felelős állampolgárnak lenni, hogy ők is döntéshozók. Mi abban tudunk segíteni, hogy felrázzuk a társadalmat.

MN: A kérdés éppen ez, hogyan lehet megszólítani az embereket. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban szerveztek tüntetéseket, de mi a helyzet a kisebb településeken, a falvakban?

HG: El kell menni oda is, de nem tüntetésekkel. El kell érni, hogy szervezzék meg magukat: egy nyugdíjasklubot, egy közösségi bölcsődét, akármit, ahogy a Fidesz megszervezte a polgári köröket.

MN: Hogyan éred ezt el?

HG: Ha igény van rá, odamegyünk és segítünk, de ahogy mondtam, ne tőlünk várják az emberek a megoldást. Tudom, ez nagyon coelhói, de a változást az embernek magában kell elkezdenie. Ha a kis köreidben jobbá tudod tenni a világot, ha bevásárolsz a szomszéd néninek, rámosolyogsz arra, aki utál, akkor már tettél valamit, hogy jobb legyen ez az ország. A közönyből szeretnénk kirángatni az embereket. És meg kell érteni: nem fogjuk tudni hirtelen megváltoztatni a világot és elzavarni a Fideszt. Ehhez szükség van a társadalomra, a pártokra és a civilekre is. És lehet, hogy egy teljesen új ellenzékre is.

MN: Hogyan képzelitek el ezt az új közmédiát?

HG: Most készítjük a megvalósíthatósági tanulmányt, de az biztos, hogy be akarjuk vonni a civileket és a pártokat is, a legszélesebb körből akarjuk összegyűjteni hozzá az embe­reket. Nem egy pártlapot akarunk csinálni, hanem egy országos közmédiát. Persze azzal mi is tisztában vagyunk, hogy nem tudunk frekvenciát szerezni, és nem lesz annyi pénzünk, mint Andy Vajnának.

MN: Nyomtatott verzióban gondolkodtok?

HG: Igen, mert vidéken az újság még mindig újság, az írja meg az igazságot, ha benne van valami az újságban, az úgy is van. Vidéken viszont most csak a Lokált meg a megyei lapokat kapják, azok tele vannak álhírekkel. Arra elég kicsi az esély, hogy a Fidesz megváltoztatja a választási törvényt, vagy új választást ír ki, de persze az sem kizárható, hogy a tömeg nyomást tud gyakorolni rájuk. Ezért ki kell mennünk az utcára, vagy bojkottálni kell a politikát, de akkor meg nem fog történni semmi.

MN: Pedig te is azt javasoltad először, hogy a politikusok bojkottálják a parlamenti munkát.

HG: Valóban, kettő percig így gondoltam, de aztán belegondoltam, hogy van ennek realitása? Nincs. Hülyeség lenne. Időközi választást írnának ki, beindulna a helyi fideszes propagandagépezet, és arra ébrednénk, hogy négy­ötödük van.

MN: Tárgyaltatok már konkrét személyekkel, vagy akár szerzőkkel is az új közmédia kapcsán?

HG: Persze, beszélgettem pártvezetőkkel erről, civilekkel, a Magyar Nemzet volt munkatársaival, a tüntetés után odajöttek hozzám pécsiek, akik korábban a Mediaworksnél dolgoztak, hogy ők is benne lennének. Sok olyan ember van most a piacon, aki jól ír és elkötelezett. Nem a jövő héten fog ez összejönni, de mindenképpen meg kell csinálni, amit megcsináltak Habonyék is. Tanulni kell tőlük.

MN: Miből finanszíroznátok az új közmédiát?

HG: Megint ugyanazt tudom mondani: civilek, közösségi finanszírozás, uniós források. Unyatyinszki György, a Magyar Nemzet volt újságírója is elmondta a tüntetésen: minden magyarnak kábé 16 ezer forintjába kerül a fideszes közmédia. Az új nem kerülne ennyibe. Meg kell csinálnunk, ha ki akarunk kerülni abból az ördögi körből, amit NER-nek hívunk, és ezért áldozatokat, akár anyagi áldozatokat is kell hoznunk.

MN: Mi lesz az elkövetkező hetekben?

HG: Folytatódnak a tüntetések a vidéki nagyvárosokban és Budapesten. Iszonyú feszültség van az emberekben, de szerintem senki nem akar polgárháborút. A nagy többség változást akar, de békés eszközökkel. Ehhez kell felnőni nekünk is. Az, hogy a Fidesznek kétharmada van, egy tünet, egy beteg társadalom tünete, amiben én is csak egy senki vagyok, akinek van egy macskája. Viszont megtanultam, hogyan lehet tömegeket elérni. És én például ebben tudok segíteni a pártoknak és a civileknek.

MN: És mi lesz Erzsivel? A köz­életi tartalmakat most már tőled várjuk, Erzsitől pedig a macskás kontenteket?

HG: Én nem tudok nem beleszólni a köz­életbe, és amíg Erzsinek hétszer annyi követője van, mint nekem, addig ott is lesz politika. De rengeteg ötletem van a macskával kapcsolatban. Most egy olyan könyvön dolgozunk, amely Erzsin keresztül a lírai műfajt hozza közelebb a szélesebb olvasóközönséghez, de jó lenne egy South Park-os animációs sorozatot is csinálni belőle. Remélem, nem kell elmennünk ebből az országból, és sikerül betemetni azokat az árkokat, amelyeket a Fidesz ásott közénk.

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra