Tartalom

MaNcs 30. évf. 18. sz. (2018-05-03)

Publicisztika

Magyar Bálint–Madlovics Bálint

Publicisztika

Törvénytelenségben született kétharmad

Elkerülendő a szemrehányást, hogy „nem tudunk veszíteni”, és pusztán azért kritizáljuk a Fidesz kampányát és a választást, mert nem az általunk – jobb híján – támogatott alakulat nyert, mindenekelőtt azt szögezzük le: a Fidesz harmadik „kétharmados” győzelme elsősorban az ellenzék felelőssége.

Egotrip

Várhegyi Éva

Egotrip

Ekotrip

Nemzetközi együttműködők

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem volna életképes, ha nélkülöznie kellene a nemzetközi együttműködőket. Hiába játszotta el a 2010-ben mindenféle külső befolyással szemben szabadságharcot hirdető Orbán Viktor azt, hogy nincs szüksége „nemzetidegen” entitásokra, jól tudja, hogy nélkülük aligha őrizhetné meg a hatalmát.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A nagy szerzemény, magyarsiker

Lapzártánk napján, tekintet nélkül a munka piros betűs ünnepére rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak Felcsúton, a Puskás Akadémia „Akadémiai Termében” (közvetlenül az „Orbán Viktorral Fotózkodó Hírességek Csarnoka” mellett, balra). A nemzetközi sajtótájékoztató szervezői ugyan erősen titkolták, miről szól majd a rendezvény, de azt minden gesztusukkal érzékeltették, hogy valami igazán nagy bejelentés van készülőben.

A szerk.

A szerk.

Még a pályán

Május 2-án, lapunk nyomdába adása után, de megjelenése előtt terjeszti elő az Európai Bizottság az unió 2021-től érvényes, hét évre szóló költségvetésének a tervezetét.

Külpol

Interjú

Külpol

„Pence egy üres öltöny”

Michael Wolff író

Állítása szerint könnyedén besétált a Fehér Házba, ahol akkora káosz uralkodott a Trump beiktatását követő hónapokban, hogy senki sem fogott gyanút, hogy mégis mit keres ott egy újságíró. A házon belül szerzett tapasztalatokból született az utóbbi évek legnagyobb botrányt keltő politikai bestsellere, a Tűz és düh, amelynek megjelenését maga Trump igyekezett ellehetetleníteni.

Belpol

Interjú

Belpol

„A diktatúra kapujában”

Homonnay Gergely a tüntetésekről, az új közmédiáról és Gyurcsány macskájáról

A macskája Facebook-oldalával kezdődött, a kampány során a DK mellé állt, ma már a kormányellenes tüntetéseket szervezi és az új közmédiáért dolgozik. Szerinte a diktatúra kapujában állunk, ami ellen csak úgy tudunk védekezni, ha szerveződünk.

Balog Zoltán miniszteri öröksége

Belpol

A hű barát lelép

Orbán Viktor negyedik kormányában Kásler Miklós onkológus váltja Balog Zoltánt az Emberi Erőforrások Minisztériumának élén. Balog ötéves ténykedése az általa inkább csak végrehajtott szakpolitikák mellett a nyilatkozatairól is emlékezetes marad.

Az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyártó körüli botrány

Belpol

„Mindenki behunyta a szemét”

Nagy a kormányzati hátszele az Ikarus Egyedi Kft.-nek, amely tavaly nyáron a kötbérfizetést is megúszta, miután nem volt képes határidőre leszállítani 180 buszt a Volánnak. A meghosszabbított céldátum idén április elején járt le, ám csak 5 darab busz készült el, és egyelőre azok sem állhatnak forgalomba. A cég, NER-segítség ide vagy oda, a csőd szélére került.

Interjú

Belpol

„Gyorsabban eljön a vége, mint gondolnánk”

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Választási eredményükkel elégedett, és úgy látja, hogy Orbán Viktort a tömegek és a népszavazási kezdeményezések fogják megijeszteni. Vidéken kezdené a bázisépítést, és szeretné megszólítani a fideszes szavazókat is.

Zene

Lemez

Zene

Analógból digitális

Jack White: Boarding House Reach

Jack White egészen tavalyig nem csinált olyat, hogy két egymást követő évben ne adott volna ki valamilyen lemezt.

Interjú

Zene

„Nincs recept”

Jukka-Pekka Saraste karmester

Finnország az utóbbi évtizedekben látványosan meghódította a világ koncerttermeit. Jukka-Pekka Saraste szerint ebben nekünk, a rokon népnek is szerepünk volt. Brucknerről és né­peink közös vonásairól is beszélgettünk.

Interjú

Zene

„Ettől nem leszünk hősök”

Varga Livius – Quimby, A Kutya Vacsorája

A Kutya Vacsorájával konceptlemezt készített a szerelemről, mert megviselték sokkal ismertebb másik zenekarának politikai botrányai. Varga Liviusszal önismétlésről, „brandesedésről” és a kevésbé népszerű dalairól is beszélgettünk.

Koncert

Zene

A kisnyugdíjas Jézus

Ted Neely Bulgáriában

Egyszerre lehangoló és elismerésre méltó, ha valaki élete végéig azt a szerepet tolja, amelyik a hírnév közelébe röptette, hiszen ami az egyik oldalról kitartásnak tűnik, a másikról a megújulás és a további sikerek elmaradásaként csapódhat le.

Opera

Zene

Ópiumkettős

Verdi: Az álarcosbál

Gusztáv és a tiszta szerelem, Gusztáv, a széplélek, Gusztáv, az igazi férfi… Úgy lehet, a hatvanas-hetvenes évek legendás hazai rajzfilmsorozatának epizódcímeiből, hellyel-közzel, akár össze is rakhatnánk az áprilisi Verdi-bemutató szinopszisát.

Színház

Színház

Színház

Igyekezz, az égbolt zár!

Second life

Vannak olyan előadások, amelyek után (még) jobban lehet szeretni a színészeket. Ezt a hatást nem annyira a drámán alapuló színház, hanem inkább az olyan előadások érik el, amelyek a színészetre mint mesterségre és a színészekre mint a tökéletlenséget és a kudarc lehetőségét is magukban hordozó személyiségekre reflektálnak.

Könyv

Könyv

Könyv

Kutatásra ösztönöz

Szécsi Noémi–Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő (1914–1939)

A nők életmódjába számos ponton beleszólt a háború: szerényebb étel került az asztalra, le kellett mondani a cselédekről, és sokan kisebb lakásba költöztek, mivel a pénzhiányból fakadó egyszerűség felülírta a nagyobb, sok munkával karbantartható otthonok létjogosultságát.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Maradványérték

Csató József: Selfminerals Under My Shoe

Csató pályája Király Gáboréval együtt indult; a kétezres évek elején meglepően friss, archaikus, expresszív és szinte brutális képi nyelvvel jelentkeztek, s mint „csoport” számos közös kiállításon szerepeltek. Míg Király (kisebb megszorítással, de) „úgy maradt”, Csató folyamatosan építi festészeti nyelvét, nem véletlen, hogy 2013-ban elnyerte a rangos Esterházy-díjat.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Visszaszámlálás

A Simicska-rádió búcsúadása

Tavaly nyáron egyszer már volt alkalmunk beszámolni arról, hogyan búcsúznak egy rádió munkatársai a csatornájuktól élő videóban, elcsukló hangon, könnyeiket törölgetve. Az egri Szabó testvérek a Rádió 1 terjeszkedésével szemben buktak el. Ki gondolta volna, hogy alig néhány hónap múlva kísértetiesen hasonló jeleneteket látunk. Ezúttal ráadásul országos léptékben.

Tudomány

A net fizikai valósága földön, vízen, levegőben

Tudomány

A nagy átvágás

Az internet sokkal centralizáltabb és sérülékenyebb, mint azt elsőre feltételeznénk. Két olyan esetről is tudunk az elmúlt hetekből, amelyek ezt tökéletesen demonstrálják. De hogy jön a képbe Putyin?

Lélek

Apák gyesen

Lélek

„Bárcsak a Tibi is megtenné!”

Orbán Viktor a demográfiai válság megoldása érdekében átfogó megállapodást kötne a magyar nőkkel. A nőszervezeteket egyelőre még nem kereste meg jó tanácsért, mindenesetre mi feltétlenül ajánljuk az évtizedek óta sikeres skandináv családtámogatási modell tanulmányozását.

Gasztro
Riport

Nyomornegyedek a magyar városok körül

Riport

Zártkert-Magyarország

A szlömösödés egyik, gyorsuló tempóban terjedő jelensége a lecsúszó, szegényebb társadalmi csoportok zártkerti övezetekbe való költözése. E létszámában növekvő, és fiatalabb korátlagú népesség problémáinak a kezelése a következő évek egyik komoly feladata.

Mikrofilm