A DK a büntető törvénykönyvet vetné be a kormánypropaganda ellen

  • narancs.hu
  • 2018. november 23.

Belpol

Te! Sötétben bújkáló, rémhírterjesztő....

A Demokratikus Koalíció arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy közösen alkossanak olyan törvényjavaslatot, amivel büntetni lehetne az álhírterjesztést.

A DK frakcióvezető-helyettese mai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy pártjuk korábban már indítványozta, hogy a büntető törvénykönyvben szabályozzák a "közpénzből folytatott kormányzati álhírterjesztést". Arató Gergely egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a francia parlament elfogadott egy olyan törvényt, aminek az a célja, hogy a kampányidőszakban megakadályozza a választók manipulálását.
Arra a kérdésre, hogyan nézne ki a törvényjavaslat, azt felelte, hogy egyfelől tanulmányozni fogják a francia jogszabályt, másfelől pedig azért kérték fel az ellenzéki pártokat, hogy együtt alkothassák meg az indítványt, írja az MTI. 
Arató megjegyezte, hogy legutóbb Gyurcsány Ferenc feleségéről olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint barátságban van egy nemzetközi körözés alatt bolgár nővel, Antoaneta Vaszilevával.

"Dobrev Klára az illetőt nem ismeri, soha sem találkoztak, még csak a nevét sem hallotta soha" - hangsúlyozta Arató Gergely.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.