Szétosztotta az MKKP az ellenzéki kampányból megmaradt több százezer WC-papírt
Óvodák, bölcsődék, tanodák, egyházak, iskolák és "titokban két rendőrőrs" is kapott a "kordokumentumból".
Óvodák, bölcsődék, tanodák, egyházak, iskolák és "titokban két rendőrőrs" is kapott a "kordokumentumból".
A nevét még nem, de azt már elárulta, hogy az Európai Néppárttal kívánnak együttműködni.
Miközben a magyar átlagbér sereghajtónak számít az uniós országok rangsorában.
A miniszterelnök veje a Waberer’s fuvarozócégben is növelni tudta tulajdonrészét egy decemberi üzletnek köszönhetően.
A rendőrség 586 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
De kiderült, nem minden orvosnak kellene havi 20 órát dolgoznia az állami ellátásban.
Könnyebb lesz például eltávolítani az idős dolgozókat, akik már nem bírják a nehéz munkát.
A legnépszerűbb gazdasági szakokon például 40-50 ezer forinttal kell többet fizetni egy félévért a nem állami támogatott hallgatóknak.
Tengeri fogásokkal pihenték ki XVI. Benedek pápa ravatalának meglátogatását.
Munkástelep 1922-ben azért épült föl a puszta közepén, mert a környékbeli gazdáknak munkáskézre volt szükségük helyben. Pokollá is válhatott volna ott az életük, de nem hagyták.