A falu, ahol mindenki elment szavazni

  • MTI
  • 2019. október 13.

Belpol

Iborfián vasárnap kora délutánra minden szavazó leadta voksát. Igaz, ez nem túl meglepő, hiszen a településen 13 választópolgár él.

Az ország legkevesebb lakosú településén 13 választópolgár él, ők 15 óráig mindannyian leadták szavazatukat, vagyis 100 százalékos volt a részvétel.

Iborfián a polgármester mellett kéttagú képviselő-testület tagjaira lehetett szavazni. Két független polgármesterjelölt és három, ugyancsak független képviselőjelölt mérette meg magát.

Mester László Zala megyei főjegyző, a megyei választási iroda vezetőjeként az MTI-nek elmondta: azzal, hogy 15 órára mindenki leadta a szavazatát, a szavazóhelyiség még nem zárhat be. A jogszabály szerint 19 óráig ugyanúgy nyitva kell tartani, az urnákat csak ezt követően lehet felbontani, és a szavazatok alapján megállapítani a szavazás eredményét.

Az alacsony lakosságszámból következő sajátosság, hogy a településen élő választópolgárok jelentős részének van a választási időszakban valamilyen szerepe. A polgármesteren és a két képviselőn kívül - bár nekik nem kötelező az adott település lakójának lenni - ugyanis öt ember kell a helyi választási bizottság megalakításához is.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.