A Ferencvárosban épülhet meg az új kínai egyetem

  • narancs.hu
  • 2021. január 6.

Belpol

A főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet.

 

Az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa. Az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei Duna-ág határolta telekegyüttesből mely ingatlan(oka)t kapja meg a kínai egyetem a fejlesztéshez, írta a Népszava. A lap cikke szerint a telkeket mindenesetre a kormány vásárolja meg a Fudan Egyetem európai belépéséhez több százmillió forintért.

Arról a Narancs.hu is beszámolt a napokban az Mfor híre nyomán, hogy az egyetem több mint 800 millióért kaphat campust a fővárosban. A kínai intézménynek juttatandó budapesti beruházásról december 31-én jelent meg határozat a Magyar Közlönyben.  

A Népszava most azt írta, hogy a kiszemelt ingatlan a korábban olimpiai falunak, majd később „Budapest Diákváros – Déli Városkapu” néven emlegetett kormányzati fejlesztés megvalósítására kijelölt dél-pesti területen található. A kormányhatározatban megjelölt 2018-as törvény hivatkozott melléklete egyébként nevesíti is

a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág - Kvassay Jenő út - Soroksári út - Galvani utca vonalában megépülő új Duna-híd határolta területet, ahol több ütemben mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat magába foglaló új városnegyed épül Budapest Diákváros néven.

A lapnak ezt a "tervekre rálátó forrása is megerősítette".

A területre az oslói székhelyű Snohetta építésziroda készített mestertervet, amelyben a kollégium és sportcélú épületek mellett kereskedelmi –, lakó- és irodafejlesztés is szerepelt. Ez utóbbi funkciókra szánt területen épülhet fel a kínai campus. De bőven marad még hely minden másra is, hiszen az egykori ipartelep 130 hektáron terül el.

Az első ütemben állami beruházásként a Nagyvásártelep épületegyüttese újulhat meg.

A nemzetközi építészpályázatot december közepén hirdette meg a fejlesztést előkészítő Budapest Fejlesztési Központ (BFK). Az épület a Diákváros első kollégiumi épületeként születhet újjá. A műemléki védelem alatt álló épületegyüttese egy közel 10 ezer négyzetméteres csarnokból és egy csaknem 6 ezer négyzetméter összterületű irodaépületből áll, ezekhez kapcsolódik egy főtér, ami összeköti a Duna-parttal.

A tervpályázatra olyan pályaműveket vár a BFK, amelyek az épületegyüttes tervezett új funkcióit beillesztik a közvetlen környezetébe és a leendő egyetemi városnegyedbe - olvasható a cikkben. Kiemelt szempont az egykori ipari épület szellemiségének kortárs értelmezése a fenntarthatóság jegyében. Az új épület megközelítőleg 3 ezer négyzetméter összterületen szolgál diákszállásként, a kollégium földszintjén mintegy 1000 négyzetméteren biztosítani kell a sportolási lehetőséget is. Közvetlen közelében épülhet fel a Fudan Egyetem magyarországi bázisa.

(Címlapképünkön: Hszi Csin-ping kínai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Sanghajban 2018. november 5-én)

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.