A Fidesz európai parlamenti képviselői egyszerűen nem voltak hajlandóak szavazni a nők jogairól

  • narancs.hu
  • 2018. június 3.

Belpol

Elvégre Orbán is megmondta: több tiszteletet adunk a nőknek, „mint ami kijár”.

A héten tartott strasbourgi plenáris ülés utolsó napján egy bizonyos McAvan–Šuica-jelentést tárgyalt az Európai Parlament, amely többek között a lányok és nők testi, illetve lelki épségének biztosítása, a gazdasági és szociális jogok, valamint a lányok és nők szerepvállalásának előmozdítása, hangjuk és részvételük erősítése mellett foglalt állást.

Az ülés végén a képviselők szavaztak is a dokumentumról, ám a Fidesz európai parlamenti képviselői nem nyomtak gombot, tartózkodtak a voksolástól. Az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István azt írta, a fideszes képviselők nem először tették ezt nőjogi kérdésben: korábban nem támogatták a nők kirekesztésével foglalkozó jelentést, a nők elleni erőszakkal szembeni határozottabb fellépést szorgalmazó dokumentumot, de a vidéken élő nők infrastrukturális, illetve az ellátórendszeri és gyermekgondozási hátrányainak csökkentését célul kitűző jelentést sem. Ujhelyi szerint a mostani tartózkodásnak vélhetően az az oka, hogy a most napirenden lévő állásfoglalás is felszólította a tagállamokat a családon belüli erőszakkal szembeni hatékony fellépést rögzítő isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikálására, amit a fideszesek hosszú évek óta akadályoznak Magyarországon.

A fideszes képviselők az EP-ben

A fideszes képviselők az EP-ben

Fotó: MTI/Beliczay László

Emlékezetes, Orbán Viktor március végén arról beszélt egy rádióinterjúban, hogy mind megadjuk a nőknek kijáró tiszteletet, „sőt, többet is, mint ami kijár”.

(via merce.hu)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."