A Fidesz nem támogatta a párkapcsolati erőszak áldozatainak védelméről szóló állásfoglalást

  • narancs.hu
  • 2021. október 6.

Belpol

Mert szerintük az EP baloldali többsége ismételten kiforgat egy mindenki számára fontos ügyet.

A párkapcsolati erőszak áldozatainak védelméről fogadott el egy állásfoglalást az Európai Parlament, amely különös figyelmet szentel a gyermekfelügyeleti perek során elszenvedett sérelmeknek. Az állásfoglalást a Fidesz, a KDNP és a Jobbik nem támogatta, valamennyi képviselőjük tartózkodott, írja az EUrologus a hvg.hu-n.

Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel (510 szavazattal, 31 ellenszavazat és 141 tartózkodás mellett) megszavazta azt az állásfoglalást, amely kiemeli, hogy a gyermekfelügyeleti pereket az erőszakos felek további bántalmazásra használhatják ki, ezért védelmet kell nyújtani az áldozatoknak, különösen a nőknek és gyermekeknek.

Az uniós parlamenti testület képviselői úgy vélik, a felügyeletre és a láthatási jogokra vonatkozó döntések alkalmával a nők védelmének és a gyermekek mindenek felett álló érdekének kell döntőnek lennie. Ennek a szempontnak minden más kritériummal szemben elsőbbséget kell élveznie. A képviselők szerint a családon belüli erőszak tanújává váló gyermeket nemi alapú erőszak áldozatának kellene tekinteni, és ezáltal fokozottabb jogi védelmet és pszichológiai támogatást kellene számára biztosítani.

Az állásfoglalás kiemeli: az erőszakos kapcsolatokból való kilépéshez elengedhetetlen, hogy a bántalmazott fél megfelelő jövedelemmel és gazdasági függetlenséggel rendelkezzen. A képviselők ezért felszólítják a tagállamokat, hogy segítsenek az áldozatoknak a pénzügyi függetlenség elérésében azzal, hogy konkrét lakhatást biztosítanak, és hozzáférést nyújtanak olyan alapvető közszolgáltatásokhoz, mint többek között az egészségügyi ellátás, a közlekedés és a hozzáértő pszichológiai támogatás.

Emellett a megfelelő jogvédelemhez, a tényleges meghallgatáshoz, a távoltartási végzéshez, a menedékhelyekhez és a tanácsadáshoz, illetve az áldozatokat segítő alapokhoz való hozzáférést is garantálni kellene.

A magyar képviselők közül a 12 fideszes, a KDNP-s Hölvényi György és a jobbikos Gyöngyösi Márton tartózkodott, a többiek támogatták az állásfoglalást. A Fidesz frakciója közleményükben – amelyet Schaller-Baross Ernő és Járóka Lívia jegyzett – azzal magyarázták a döntésésüket, hogy:

a családon belüli erőszak elleni fellépés célja támogatandó, ezért a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja tartózkodó szavazatával elzárkózik attól, hogy egy olyan jelentést támogasson, amely egy ilyen komoly témát csak ürügyként használ fel.

A képviselőcsoport szerint "az Európai Parlament baloldali többsége ismételten kiforgat egy mindenki számára fontos ügyet: kinyilatkoztatásra szorgalmaz és politikai eszközként tekint a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal szemben vívott harcra valós cselekvési tervek és a helyi jógyakorlatok befogadása helyett".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.