„A választás nem lehet tisztességes, ha az ellenzék nem kap teret a közmédiában”

  • narancs.hu
  • 2021. október 6.

Belpol

Az EP-delegáció vezetője aggódik a jövő évi választás miatt.

A jövő évi választások nem lehetnek tisztességesek, ha az ellenzék nem kap megfelelő teret a közmédiában - erről Gwendoline Delbos-Corfield, az Európai Parlament múlt héten Magyarországon járt küldöttségének vezetője Strasbourgban beszélt az Euronewsnak.

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság delegációja a múlt héten tájékozódott Budapesten a jogállami normák magyarországi érvényesüléséről, illetve a sajtó és a tudományos élet szabadságáról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a héttagú delegáció szeretett volna találkozni Orbán Viktorral is, ám ő elutasította a megkeresést, helyette Varga Judit és Pintér Sándor fogadta az EP-képviselőket; illetve találkoztak Karácsony Gergely főpolgármesterrel, fideszes és ellenzéki parlamenti képviselőkkel, az ellenzéki pártok vezetőivel, számos független, illetve kormánypárti újságíróval, társadalomkutatóval, civil szervezet vezetőjével.

A delegáció vezetője az Euronewsnak egy jobbikos országgyűlési képviselőt idézve, arról beszélt, hogy Magyarországon egyfajta „egypártrendszer van”. Mint mondta, az, hogy

egyetlen párt kinevezte az embereit mindenhová, a médiától, az igazságszolgáltatáson át az egyetemekig, azt jelenti, hogy sok mindent tud ellenőrzése alatt tartani a választásokon.

Ezért Gwendoline Delbos-Corfield szerint kérdéses, hogy igazi tisztességes lesz-e a választás a jövő évben. „Az ellenzék soha nem kap időt a közszolgálati médiában, soha nem tudja közvetlenül elérni a szavazókat, mert nem szerepel a tévében, a rádióban. Független, alternatív médiában találhatók csak meg” – tette hozzá.

A francia EP-képviselő a Fidesz vádjára reagálva arról is beszélt, hogy a megbeszéléseken nem volt fő téma az LMBTQ-jogok érvényesítése és a bevándorlás. Gwendoline Delbos-Corfield szerint útjukkal kapcsolatban nagyon sok álhír jelent meg. „Óriási a dezinformáció, szörnyű dolgokat írtak le rólunk, és az egész Európai Parlamentet támadták a kormánypárti magyar sajtóban, olyanoknak írtak le minket, amilyenek nem vagyunk. Ez sem segít az embereknek abban, hogy tudják, hogy miért és mire szavaznak” – mondta.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.