A Fidesz válasza a kilakoltatásokra: GYURCSÁNY!

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 24.

Belpol

Visszafelé mutogat a kormánypárt, amikor számon kérik.

Ha Gyurcsányon múlt volna, már több százezer család veszítette volna el az otthonát – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy a DK eseti bizottságot hozna létre a kilakoltatások ellen.

A kormánypárt az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt írta, hogy Gyurcsányék hajszolták kockázatos devizahitelbe és adósságba az embereket, és megszüntették az első Orbán-kormány otthonteremtési programját.

Csak úgy szórják az embereket az utcára, és nem is tartják számon, hány kiskorú van köztük

Több mint 1300 kilakoltatás május óta. Május 1-jétől szabad a pálya, véget ért a 2017. november 15-től április végéig tartó kilakoltatási moratórium, így azóta folyamatosan foganatosítani lehet a lakásügyben hozott határozatok végrehajtását. 2018 második negyedévében összesen 1355 eljárásra került sor ingatlanok kilakoltatása, illetve birtokba adása alkalmából.

„Gyurcsányék a bajba jutott családokat segítő intézkedéseket, a bankok elszámoltatását és a forintosítást sem támogatták” – tették hozzá.

„A Fidesz–KDNP azonban véget vetett a devizahitel korszakának, és több mint egymillió családot mentett meg.” A Fidesz-frakció közleményében megjegyezte azt is, hogy a legnehezebb helyzetben lévő adósokat segíti a Nemzeti Eszközkezelő, és újabb javaslatok is készülnek az érdekükben.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.