A főispán odacsapott: fegyelmi eljárást indít a jászberényi ellenzéki polgármester ellen

Belpol

Mert nem hívott össze rendkívüli testületi ülést a képviselő-testület feloszlatására.

A jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte pár hete Gedei József. A tavaly alpolgármesteri tisztségéről lemondott, szintén ellenzéki DK-s politikus előterjesztését a testület rendes ülésén nem vette napirendre a polgármester. Ezután a Fidesz kezdeményezte rendkívüli ülés összehívását, erre 15 napja volt Budainak, de nem tette, mert akkor az időközi választás pont karácsonykor lett volna. Mivel a város vezetője nem tett eleget törvényi kötelezettségének, ezért a főispán, Berkó Attila fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, ami Budaira nézve akár súlyos következményekkel is járhat - mindezt Budai saját közösségi oldalán jelentette be.

Mint írja,  "nincsenek illúzióim, mit fog dönteni a Fidesz-DK többségű testület. Én azonban egyenes gerinccel állhatok Önök elé, hiszen amit vállaltam, megtettem. Munkámat - amíg engedik - ellátom, a város és a benne lakók ügyeit a továbbiakban is becsülettel, lelkiismeretesen intézem. És ezúton emlékeztetem a dölyfös nagyurakat, hogy Lúdas Matyinak harmadjára is sikerült igazságot szolgáltatnia." Ezzel arra célzott, hogy kétszer már legyőzte a Fideszt. 2019-ben ugyanis pár szavazattal megnyert megválasztását megtámadták, ezért új voksolást írtak ki, amit viszont hatalmas fölénnyel nyert meg.

A testület feloszlatását egyébként a soron kívüli testületi ülésre már napirendre vetette volna a polgármester, így január-februárban lett volna a választás.

Információink szerint a Fidesz-DK-tengely azért siet az időközi választást karácsony tájékán megtartani, mert akkor mindenféle ajándékkal el lehet halmozni a választókat, míg erre január-február környékén már nem lenne módja. Sőt, akkor már a választók még inkább a bőrükön éreznék a rezsiemelés hatásait.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.