Elfogadhatatlannak tartja a fideszes polgármester, hogy kerületében postafiókokat zárnak be

  • narancs.hu
  • 2022. október 7.

Belpol

Arra kérte Magyar Posta vezérigazgatóját, hogy vonja vissza a döntést. 

„Felháborítónak tartom, hogy a mindennapjainkat érintő nehézségek és szankciók mellett egyeztetés nélkül döntöttek ebben a fontos, rákosmentieket is érintő kérdésben” – fogalmazott Facebookon közzétett videójában Horváth Tamás, Rákosmente fideszes polgármestere, aki megdöbbent azon, hogy három postát is be akarnak zárni a kerületében (Budapesten pedig összesen 35-öt). 

Horváth – akinek bejegyzését az Index szúrta ki – jelezte, hogy szeptember 30-án kapott levelet a Magyar Postától arról, hogy a kerület három postáját is érinti a döntés, és emiatt pénteken bezárják a rákoscsabai, a rákoshegyi és a rákoskerti postafiókot. A polgármester levélben fordult a posta vezérigazgatójához, ugyanis szeretné, hogy visszavonják a döntést.

Egyébként elfogadhatatlannak tartja, hogy habár egyes kerületekben egy postafiók sem zár be, „Budapest legnagyobb területű kerületében három postafiókot is bezártak”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.