Orbán harca a környezetvédelem ellen

  • B. Simon Krisztián
  • 2020.01.26 07:50

Belpol

Egyre gyakoribbak a magyar kormány holdudvarában a klímaváltozás tényét tagadó vagy bagatellizáló kijelentések. Mivel a Fidesz hatalomra kerülését követően lerombolta a környezetvédelem intézményeit, felmerül a kérdés, vajon nem a kormányzati klímapolitikát előlegezi-e meg ez az új hangnem.

„A felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon” – ezt az üzenetet osztotta meg Facebook-profilján egy könnyezve nevető szmájli kíséretében a kereszténydemokrata Hoppál Péter.

Korántsem egyedi esetről van szó, az effajta harsányan buta és a tudományos kutatások következtetéseivel ellentétes kijelentések manapság mindennaposak a magyar kormánypárt környékén: Kövér László házelnök, Bayer Zsolt publicista vagy Megadja Gábor Századvég-elemzőtől is hallhattunk-olvashattunk a klímaváltozást tagadó vagy legalábbis klímaszkeptikus véleményt. (A két kifejezés között az a különbség, hogy utóbbi nem tagadja a klímaváltozás tényét, csak épp az ember szerepét vagy a következmények súlyosságát vitatja.)

A Political Capital (PC) a 24.hu-n megjelentetett rövid elemzésében rendszerbe szedte a magyar nyilvánosságban keringő klímatagadó vagy -szkeptikus üzeneteket, négy főbb narratív elemet megkülönböztetve. Az első az érintett személyek kifigurázására vagy támadására épít: legyen szó a Budapesten klímavészhelyzetet hirdető „KariGeri” főpolgármesterről vagy a „beteg kisgyereknek” bélyegzett Greta Thunberg tinédzser klímaaktivistáról, a cél, hogy hiteltelennek tüntesse fel őket.

A második a veszély bagatellizálása: a Hír Tv Keménymag című beszélgetőműsorának szókimondó humoristái például a napokban azzal viccelődtek, hogy a globális felmelegedés jegyében Magyarországnak hamarosan sivatagi éghajlata lesz, így semmi szükség téli ruházatra vagy hókotrásra, míg Megadja Gábor hosszú véleménycikkében először a klímavédők szájába ad olyan vészjóslatokat, miszerint a jelenlegi környezetpusztításunkat folytatva „öt év múlva belezuhanunk a Napba” csak azért, hogy aztán a kiegyensúlyozott politikai elemző álláspontjából megnyugtassa olvasóit: ilyesmitől távolról sem kell tartani.

A 888.hu-n Tévhitek a klímaváltozásról címen fut cikksorozat, amely nem tagadja ugyan a klíma változását, de megnyugtat: „a folyamat jóval lassabb és kevésbé félelmetes, mint ahogy azt a klímaszervezetek és politikusok hirdetik”.

A harmadik narratív elem az extrém ellenvélemények szerepeltetése – így például a Mandiner első nyomtatott számában interjút közölt azzal a Tony Abbott volt ausztrál kormányfővel, aki néhány éve egy londoni rendezvényen azt mondta, „a klímaváltozásnak valószínűleg jók lesznek a hatásai, vagy legalábbis inkább jók, mint rosszak”.

De Bencsik András Demokrata-főszerkesztő performansza is emlékezetes volt, amikor egy focilabdán próbálta elmagyarázni, miért nem baj, ha ég az amazonasi őserdő. Végül fontos elem a háttérhatalom felemlegetése: Bayer Zsolt szerint a klímavédelem „a globalizáció egyik fedőszerve”; Kövér László házelnök egy tavaszi fórumon arról beszélt, hogy csupán a „független és pártatlan média agymosó hatása” miatt tartják a németek nagyobb gondnak a klímaváltozást, mint a bevándorlást, de egyes elmélkedésekben bábmesterként megjelenik Soros György vagy Gyurcsány Ferenc is.

Áder János a magyar jegesmedvékért

Áder János a magyar jegesmedvékért

Fotó: MTI/Varga György

 

Túl a holdudvaron

Bár Orbán Viktor miniszterelnök és a kormányzat nem vállalta még nyíltan a klíma­szkeptikus agendát, a centralizált kormányzati kommunikációs gépezetet ismerve nehezen elképzelhető, hogy ez a klímanarratíva a Miniszterelnökség tudta nélkül jelent volna meg a kormányzati médiatérben. Elemzésében a PC arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímatagadó és a Greta Thunberget támadó narratívák erősen beleillenek a Kreml dezinformációs trendjébe, nem is beszélve arról, hogy a paksi bővítésben érintett, kőolajat és földgázt exportáló Oroszországnak érdeke, hogy nemzetközileg is erősödjön a klímaszkepticizmus.

Greta Thunberg az Európai Parlamentben fintorog

Greta Thunberg az Európai Parlamentben fintorog

Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

 

Így nem csoda, hogy olyan kétes konteós blogokon is terjednek a klímaváltozást cáfoló hírek, mint a Tűzfalcsoport vagy a Világfigyelő. De beszélgetőpartnereink úgy vélik, összességében a magyar jobboldalon megjelenő klímanarratívák inkább értelmezhetők az európai dinamikák és a magyar belpolitika rendszerében.

A szélsőjobboldali, populista pártok köreiben manapság nem népszerű a környezetvédelem – derül ki a berlini Adelphi kutatóközpont idei elemzéséből. Huszonegy uniós tagállam szélsőségeseit vizsgálva arra jutottak, hogy nagy számmal találni köztük olyanokat, amelyek részben vagy akár teljesen elutasítják a klímaváltozásra hozott tudományos bizonyítékokat.

A német Alternatíva Németországért (AfD) például 2017-es programjában azt írja, a „szén-dioxid nem egy szennyező anyag, hanem az élet elengedhetetlen összetevője”, a német kormány és a nemzetközi szervezetek környezetpolitikájukkal „elfojtják a szén-dioxid növényi fejlődésre és globális élelmiszer-ellátásra gyakorolt pozitív hatásait”. Az óvatosabb, szkeptikus táborba tartozik a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), amely az ország erősen szénfüggő gazdasága védelmében tesz megosztó megjegyzéseket.

A magyar kormánypártot viszont úgy említik a jelentés szerzői, mint azon kevés populista párt egyike, amely otthon ugyan nem fektet nagy hangsúlyt a környezetvédelemre, de elfogadja, hogy a klímaváltozás globális probléma, amely ellen nemzetközi összefogásra van szükség. Példaként hozzák fel, hogy Áder János köztársasági elnök 2016-ban levelet küldött a világ tíz legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátó országának a vezetőihez arra kérve őket, fogják vissza a szennyező anyagok kibocsátását. Az Adelphi elemzését az idén több magyar médium is felkapta, alkalmanként azt sugalmazva, hogy a helyzet jobbnak látszik Berlinből, mint amilyen az valójában.

Populista klímapolitika

Áder amúgy jó ideje tetszeleg a jobboldal zöld lelkiismeretének szerepében – és ennek jegyében tart klímavédelmi előadásokat gimnáziumokban, gazdasági fórumokon, a parlamentben és az ENSZ előtt. Nyílt titok, hogy a környezetvédelem azért fontos számára, mert elnöksége lejárta után szíve szerint az ENSZ-ben folytatná karrierjét. Az ötlet sajtóinformációk szerint a világszervezeten belül nagy tiszteletnek örvendő Kőrösi Csaba egykori ENSZ-nagykövettől származik, aki jelenleg a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője.

De a kormányzati médiában Áder is gyakran a probléma bagatellizálásának eszközévé válik, amennyiben azt hirdeti: „ne tévesszünk mértéket”, hiszen Magyarországon az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás jóval az EU-átlag alatt van, és a világ kibocsátásának nagyjából az ezredrészéért felelünk. Tény, hogy szén-dioxid-szennyezés terén nem állunk rosszul – de ez jórészt annak köszönhető, hogy a magyar energiamixben nagyobb szerepet játszik a kőolaj, a földgáz és az atomenergia. Ezzel együtt sem mondható el, hogy minden rendben van a hazai környezettel, hiszen Magyarország a légszennyezettség tekintetében a sereghajtók között van az EU-ban: különösen nagy probléma a tüzelőberendezések rossz minősége és a dízelmeghajtású motorok elterjedtsége.

Évek óta ellentmondásos a környezetvédelem szerepe a magyar politikában. Az Orbán-kormány ugyan az Alaptörvénybe is beleírta, hogy a „természeti erőforrások (…) a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”, de a gyakorlatban azt láthattuk, hogy látványosan leépültek a környezetvédelemmel foglalkozó intézmények.

Erre legjobb példa, hogy 2010-ben még egy olyan tárcával indult a második Orbán-kormány, amely komplexen kezelte a természeti erőforrásokat (köztük a termőföldet, az erdőket, a vizeket) – ám a feladatköröket az első ciklus után szétszórta három tárca között: a Földművelésügyi Minisztérium mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapta a hulladékgazdálkodást és a klímavédelmet, a Belügyminisztérium pedig a vízgazdálkodást. 2012-ben megszűnt a zöld ombudsman intézménye is, a decentralizált környezetvédelmi hatósági rendszer jogkörei pedig a kormányhivatalokhoz kerültek.

A hatóságok feletti politikai ellenőrzés azért célszerű, hogy a kormányzat vagy a baráti oligarchák számára fontos – ám környezeti károkkal járó – projektek mindenféle kontroll nélkül folyhassanak. Az intézményi rendszert ismerő forrásunk szerint a minisztériumok átalakítása mögött egy másik pragmatikus megfontolás is van.

Ha egyetlen minisztérium rendelkezik a környezetvédelmi céllal kiutalható támogatások többségéről, azzal a miniszterelnök túl nagy hatalmat hagyott volna egyetlen miniszter vagy legalábbis annak szűkebb köre kezében – miközben a környezetvédelmi, jórészt uniós pénzek kifejezetten alkalmasak a gazdasági holdudvar támogatására.

A HVG december eleji összeállításában például megmutatta, hogy Mészáros Lőrinc cégei az elmúlt években százmilliárd forint fölötti támogatást nyertek a fejlesztési miniszter alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Programiroda két szennyvízelvezeté́si é́s ivóví́zminősé́g-javító tenderén, valamint a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága alá tartozó Országos Vízügyi Főigazgatóság ivóvízminőség-javító és árvízvédelmi tenderein.

Vízminőség ellenőrzés a Maroson

Vízminőség ellenőrzés a Maroson

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

 

Brüsszeli kívánalmak

Az energia – és azon belül a megújulók – terén is fontos szerepet játszik a pénzosztás. Az idei ENSZ-klímacsúcson Áder János büszkén számolt be arról, hogy a klímavédelem okán Magyarország 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását. Miután az Orbán-kormány de facto betiltotta a (kormányközeli cégek számára nem sok hasznot ígérő) szélerőművek építését, és Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség egykori parlamenti államtitkára a Népszabadságnak adott interjúban ki is mondta, hogy a „szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben”, a napenergia különösen kedvelt ágazattá vált Magyarországon.

Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy bőkezű uniós támogatás szerezhető rá, s ennek egyik legnagyobb haszonélvezője a miniszterelnök török barátja, Adnan Polat. A napelemek mellett elméletben Paks II.-nek is az a célja, hogy „a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik majd Magyarországot” – legalábbis, ha hihetünk a miniszterelnök tavalyi beiktatási beszédének.

Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy utóbbi projekt körül is rengeteg megbízást nyertek Mészáros Lőrinc cégei – miközben egy atomenergia-projekt gazdaságilag nem tartozik a leginkább megtérülő beruházások közé, valamint a kockázatok és az atomhulladék elhelyezése körüli problémák miatt egyes nyugati országokban – köztük az atomreaktorok teljes leállítását tervező Németországban – a politikai szereplők elutasítják az effajta beruházásokat.

Bírja a meleget

Bírja a meleget

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

Az elérhető források mellett a környezetpolitikai intézkedések másik fontos ösztönzője az EU – a környezeti szabályozás alapvetően Brüsszelben dől el, így ha az unió valamit akar, azt muszáj megcsinálni, még ha lehet is trükközni a kivitelezéssel (aminek a következményei távoliak; mostanra zárul például le a levegőszennyezés miatti kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben, holott az uniós szabályozásban meghatározott határértékeket 2010-ig, illetve 2015-ig kellett volna teljesíteni).

Ennek köszönhető, hogy a magyar kormány az elmúlt hónapban meghirdetett egy társadalmi konzultációs kérdőívet a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról, illetve kiadott egy Nemzeti Energia- és Klímaterv tervezetet – bár mindkettőnek voltak szépséghibái. A konzultációt teljes titokban tartották, és csupán azért jutott el a szélesebb társadalomhoz, mert a Másfél fok nevű Face­book-csoport egyik tagja véletlenül ráakadt az oda vezető linkre, míg a klímaterv miatt az Európai Bizottság marasztalta el a kormányt.

Egyebek mellett az volt a baja vele, hogy a magyar vezetés csak a minimumintézkedéseket merte bevállalni: 2030-ig a szén-dioxid (és más üvegházgázok) 52 százalékos csökkentését ígérte, valamint azt vállalta, hogy a magyar energiamix 20 százalékát teszik majd ki a megújuló energiák. Emellett a dokumentum hangsúlyozta, hogy Magyarország földrajzi adottságai, valamint az energiahordozók hiánya miatt az ellátásbiztonság amúgy is elsőbbséget élvez a környezettudatossághoz képest.

Nagy figyelmet keltett az is, hogy Magyarorszá́g az év elején – Csehországgal, Lengyelországgal közösen – megvétózta, hogy az EU tagállamai 2050-re nullára csökkentsék a szé́n-dioxid-kibocsá́tá́sukat. Orbán Viktor ezt hónapokkal később azzal indokolta, hogy a gazdaság karbonsemlegessé tétele túl sokba kerülne, és csakis az EU pénzügyi támogatása mellett elképzelhető. A miniszterelnök harminc évre összesen 50 200 milliárd forint költséget becsült, bár azt nem osztotta meg, hogy ez az összeg milyen számításokon alapul.

Illés Zoltán egykori fideszes környezetvédelmi államtitkár az ATV-ben már korábban is arról beszélt, hogy Orbán Viktor számára a környezetvédelem „a gazdaság felpörgetésének hátráltatója, igazából baloldali ügy, és egyébként is a gazdag országok játékszere”. Jávor Benedek, a Párbeszéd korábbi EP-képviselője szerint ez a felfogás azt mutatja, hogy Magyarország beleesett abba a csapdába, amelyben a legtöbb hozzánk hasonló, közepesen fejlett ország vergődik. „Egy nemzedékkel korábbi gazdasági modellel próbálkozik, így a hagyományos iparosításra, autógyártásra, gépiparra épülő modell révén szeretne felzárkózni Európához. Holott ez a mutatvány soha senkinek nem sikerült” – mondja.

Sikeres gazdaságpolitikát a szakértők szerint lehet környezetbarát módon is művelni. Vannak ugyanakkor arra utaló jelek, hogy a németek sem veszik feltétlenül rossz néven, hogy Magyarország keresztbe tesz egyes környezetvédelmi intézkedéseknek, sőt esetenként kifejezetten örülnek, hogy elvégzi valaki helyettük a piszkos munkát – a magyarok vétója ugyanis, akárcsak az Euró́pai Bí́ró́sá́ghoz benyújtott fellebbezésük a nitrogén-oxid-kibocsátási kvóták csökkentése ellen, leginkább a német autóipar érdekeit szolgálja.

Miénk a pálya, az autópálya

Miénk a pálya, az autópálya

Fotó: Narancs

 

Minden az ideológia

Az érdektelenség a környezettel szemben, a gazdasági növekedés mindenek elé helyezése önmagában még nem indokolná a klímaváltozás bagatellizálását – ennek újabb és politikailag motivált okai vannak. Az EP-választás, akárcsak egyes nyugati parlamenti választások, a bevándorlásellenes és populista pártok erősödése mellett még egy pártcsaládnak kedveztek: a zöldeknek.

Amellett, hogy ez a pártcsoport korábban is szúrta Orbán Viktor szemét – ide tartozik például a Strasbourgban többször is Orbán-kritikusan felszólaló Daniel Cohn-Bendit, valamint a két jelentésíró: Rui Tavares és Judith Sargentini –, egyre többen látják úgy, hogy a következő évek politikai konstellációjában az igazán nagy ideológiai csatározások a társadalmi egyenlőtlenségek és környezeti problémák ellen globális fellépést sürgető zöldek, illetve a nemzeti szuverenitást védő populista szélsőjobb között fognak zajlani.

De hogy e miatt az ideológiai szembenállás miatt a kormányközeli megmondóemberek után a kormány nyilvános kommunikációjába is bekúszhat-e a klíma­szkepszis, azt egyelőre nehéz megmondani. „Látok egyfajta kereső, tapogatózó jelleget ebben a dologban, még ha nyár óta erősen jönnek is az impulzusok, amelyek arra utalnak, hogy a Fidesz elindította a környezetvédelem, a klímaváltozás és a zöldekhez köthető ellenségformálást” – mondja Jávor Benedek.

Az biztos, hogy a klímakérdés uniós szintű kezelésekor még nem vallott színt a Fidesz; a dekarbonizációs célok leszavazása például alapvetően tét nélküli húzás volt. „Csak az Európai Tanács nyilatkozatából maradt ki ezzel egy hivatkozás, de a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése ettől függetlenül továbbra is uniós cél marad” – mutat rá Jávor. November végén viszont a Fidesz-frakció csont nélkül megszavazta az Európai Parlamentben a klímavészhelyzet kihirdetését, miközben az Európai Néppárt minden német tagja ellene volt.

Környezetvédelem a jobbszélen

A szélsőjobboldali gondolatvilágban már a kezdetek óta szerepet játszik a természet – mint egy olyan világ leképződése, amit nem rontott meg a civilizáció, vagy nem érintett meg a Zeitgeist. Ez a természet egyben egy földrajzilag jól lehatárolt terület is, egy úgynevezett „etnotér”, ahol a nép szimbiotikus egységet képez a hazával. Az idegenhonos, „inváziós fajok” mind a biodiverzitásra, mind a nemzeti kultúrára veszélyt jelentenek – világít rá Bernhard Forchtner médiakutató a The Far Right and the Environment című kötetben.

Az olasz és portugál fasiszták is szívesen időztek a természetben, de a legfontosabb referenciapont a náci Németország, hiszen 1935-ben ott született meg az addigi legátfogóbb környezetvédelmi törvény, az úgynevezett 
Reichsnaturschutzgesetz, amely a többi közt definiálta a természetvédelmi területeket, valamint a védendő növény- és állatfajok körét. Igaz, a törvényt nagyon hamar sutba vágták az autópálya-építési láz, a gazdaság­élénkítés és a háborús készülődés miatt.

Mostanra a szélsőjobbos pártoknál nagyon sokféle, sokszor egymással teljesen ellentétes narratívát találunk a környezetről – így előtérbe kerültek a klímaváltozás létét tagadók is. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a klímakatasztrófával csak nemzetközi összefogás révén lehet szembeszállni, amit ezek a pártok a nemzeti szuverenitás nevében elutasítanak, de fontos szerepet játszik nézeteik alakításában a politikai ellenségnek tekintett zöldpártok erősödése, vagy épp a sokszor szennyező iparágakban dolgozó, leszakadó rétegek szavazatainak a megnyerése.

Friss tanulmányában Anna Kyriazi politológus azt írja, hogy a Jobbik azon szélsőjobboldali pártokhoz tartozott, ahol fontos szerepet játszott az ökológia: a természet és a környezet védelme ugyanis a haza védelmét is jelenti – bár a gyakorlatban a vélt vagy valós nemzeti érdek még mindig fontosabb a környezetnél. A párt környezetpolitikai elképzelései szinte teljesen a parlamenti mandátumát nemrég visszaadó Kepli Lajostól származtak, de utat találtak Vona Gábor Ökoszociális nemzetgazdaság című esszéjébe is, amelyben így fogalmazott: „A gazdaságot az emberhez méltó környezet (öko), az emberhez méltó élet (szociális) és a magyarság (nemzet) érdekében korlátok alá kell vetni. Ezt jelenti az ökoszociális nemzetgazdaság.”

A kezdeti zöld elképzelésekben sokáig fontos a Kárpát-medence mint egységes, önfenntartó ökológiai rendszer gondolata is, de mostanra a párt környezetvédelmi diskurzusa egyre inkább a hagyományos, nemzetek közötti együttműködésre építő zöld pártok diskurzusa felé tolódott – mondja Balša Lubarda, aki a Közép-európai Egyetemen a szélsőjobboldali pártok környezeti kommunikációjából írja a doktori disszertációját. A Jobbik-közeli Zöld Válasz Egyesület honlapján például rendszeresen nemzetközi problémákról adnak hírt. (Ez a változás aligha független a Jobbik azon mozgásától, hogy a szélsőjobbról a közép felé húzódik.)

Ezzel a „globalista” szemlélettel szemben a Mi Hazánk Mozgalom környezet- és állatvédelmi kabinetje, a Zöld Hazánk a saját környezetpolitikáját „lokálisnak” nevezi, mivel náluk a magyarokat érintő környezeti károkon van a hangsúly – mondja Lubarda. Ennek megfelelően a tevékenységükben magyarországi erőművek vagy a vízszennyezés kapják a legnagyobb szerepet, de nyilvánosan elérhető videóikat megnézve találunk olyan felvételeket is, amelyekben a párt tagsága a környezet- vagy állatvédelem nevében romákat zaklat, például arra hivatkozva, hogy nem megfelelően tárolják a szemetet.

Neked ajánljuk