A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben
Akik kiszálltak

A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben

  • MTI
  • 2018. augusztus 14.

Belpol

Szeptember 30-án lesz időközi polgármester-választás a kerületben.

Közleményükben azt írták, az Állami Számvevőszék „törvénysértő“ bírsága miatt nem tudnak minden időközi választáson jelöltet állítani. 
A Jobbik elnöksége kedden arról is döntött, hogy nem támogatják – a több baloldali párt által támogatott – Németh Angéla polgármester-jelöltségét sem, nem tartják őt alkalmasnak a XV. kerületi polgárok képviseletére. 
A választást azt követően kellett kiírni, hogy Hajdu Lászlót (DK), a kerület korábbi polgármesterét áprilisban országgyűlési képviselővé választották. A Fidesz-KDNP jelöltje László Tamás lesz; ő 2010 és 2014 között már vezette a kerületet.
A Jobbik a közleményében jelezte, a számvevőszéki bírság miatt tavasszal a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, a párt pénzügyi helyzetének rendezése pedig „folyamatban van“.

Ahogy tegnap megírtuk, a kerületben a Momentum és az LMP sem áll be a baloldali jelölt mögé Rákospalotán.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.