Szeged és Újszeged között két híd áll a Tiszán. A Belvárosi 1883-ban épült. A nagy körút északi végét, amelynek Római körút a neve, 1979-ben a Bertalan híd végre összekötötte az újszegedi Temesvári körúttal, de a kört délen bezáró kapcsolódás hiányzik – ezt oldaná meg a harmadik híd.
A közelben állt egy kétvágányú vasúti híd 1858-tól 1944-ig, a Pest–Temesvár vonalhoz tartozott. Már a két világháború között szóba került, hogy le kellene venni róla a vasúti forgalmat. Rigó Mihály útépítő mérnök nem publikált tanulmányában, amelyet a Magyar Narancsnak megmutatott, idéz Koren Emil MÁV-főfelügyelő előadásából, amely egy 1933-as városfejlesztési konferencián hangzott el. Eszerint új vasúti hidat kellene építeni a jelenlegitől délebbre, a Boszorkány-sziget alatt. Ezt a közlekedésszervezési dilemmát megoldotta a világháború: mivel ezen a hídon át szállították vasúton az üzemanyagot Romániából Németországba, 1944-ben szövetségesek bombázásai tönkretették, megmaradt részeit a visszavonuló németek robbantották be.
A harmadik vagy déli Tisza-híd hiányát a mérnök elsősorban az 1879-es nagy árvíz utáni újjáépítőkön, a körutas, sugárutas városszerkezet megtervezőin kéri számon: „Minden új körút a Tiszánál folytatás nélkül koppant úgy, hogy még jelezni sem jelezték, hogy ott majd egykor hídra lesz szükség. Miközben láthatták a külföldi példákon azt, hogy egy modern város nem fejlődhet csak egyetlen híddal” – áll Rigó Mihály tanulmányában.
Mind akarták
„A harmadik híd témája már a közzétett polgármesteri programomban is szerepelt” – reagált a Magyar Narancs kérdésére Lippai Pál. Szeged első szabadon választott polgármestere (Fidesz–SZDSZ) azt írja, a közgyűlés által elfogadott 1991-es városfejlesztési koncepció is szól a híd szükségességéről „fő vonalakban, de még a tervezésre vagy előkészítő munkára sem került sor az első négyéves önkormányzati ciklusban. A szegedi oldalon [a folyó jobb partján – a szerk.] is csak évekkel később tudott a város előkészítő munkákat saját erőből elvégeztetni”.
„Több volt vágyálomnál, mert berajzoltuk, nagyjából oda, ahol a régi vasúti híd állt. És azt is elhatároztuk, hogy ha megépítjük, a nagy körút által határolt területen belül megszűnik az autóforgalom, ahogy Bécsben a Ringen belül” – mondta lapunknak Szalay István, aki 1994-től 1998-ig volt a város MSZP-s polgármestere [Bécs szűk belvárosából nincsenek teljesen kitiltva az autók, a forgalmat igyekeznek csillapítani – a szerk.]. A városi önkormányzatnak azonban vállalhatatlanul nagy beruházás lett volna a híd megépítése, uniós forrás pedig akkor még szóba sem jöhetett, vagyis állami segítségre volt szükség. „Novák István főépítész járt egyeztetni ez ügyben a minisztériumokba, de hiába.” (Kudarccal végződött próbálkozását a köztiszteletben álló Ybl- és Prima Primissima díjas építészmérnök egy ismerőse emlékezete szerint akkoriban így adta elő: „Emöntünk a minisztériumba, kértünk pénzt a harmadik hídra.” „Oszt?” „Oszt nem adtak.” „Oszt?” „Oszt hazagyüttünk.”)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
