A kormány iránymutatást „vár” a magyaroktól

  • narancs.hu
  • 2021. június 26.

Belpol

Járvány+migráció+Soros = újabb nemzeti konzultáció.

A járvány utáni életről szól a kormány újabb nemzeti konzultációja. A kérdések főleg az újrainduló gazdaságot fogják érinteni, azonban „nem mehetünk el a migráció kérdése mellett sem” – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szombaton. Kovács szerint jelenleg a népvándorlások és a járványok korát éljük és ahhoz, hogy Magyarországot megerősítsék, szükség van újabb kérdőívre, mert a kormány a magyar emberektől vár iránymutatást ezekben a témákban.

Természetesen Kovács Sorost sem hagyta ki beszédéből: véleménye szerint a Soros-hálózatok továbbra is migrációs nyomást helyeznek  Magyarországra, a magyar kormánynak azonban ismert az álláspontja: nem akar egyetlen illegális bevándorlót sem az országba beengedni. A konzultáció részben arra is fog vonatkozni, hogy megváltoztassák-e ezt az álláspontot. Kovács továbbá azzal is indokolja a migránsok feltartóztatásának szükségességét, hogy azok ismeretlen vírusvariánsokat hoznak be Európába.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."