Szijjártó: visszataszító provokáció, hogy a Himnusz alatt valaki szivárványos zászlóval rohant a pályára

  • narancs.hu
  • 2021. június 25.

Belpol

A külgazdasági és külügyminiszter szerint szándékosan engedhették a pályára a szurkolót Münchenben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy interjúban reagált arra, hogy a magyar válogatott németek ellen játszott meccsére a magyar himnusz közben valaki berohant egy szivárványos zászlóval – a műsorrészletet maga Szijjártó osztotta meg a Facebook-oldalán.

A miniszter szerint nagyon fontos lenne, hogy az ilyen sporteseményeket szervező szövetségek biztosítsák, hogy az eseményeken „politikai provokációnak ne lehessen terepet adni”.

„Az mondjuk, hogy a magyar himnusz alatt szivárványos zászlóval be lehet rohanni a pályára, és ott lehet rohangálni az éppen a himnuszt hallgató meg éneklő magyar csapat előtt, az azt gondolom, hogy egy elfogadhatatlan és visszataszító provokáció” – mondta Szijjártó Péter, aki szerint nehezen hihető, hogy a meccset megelőző történések után (hogy akkor szivárvány színű fényfestést kap-e a müncheni stadion vagy sem), ne tudott volna felkészülni a mérkőzésnek helyet adó Allianz Arena. Mindez szerinte jogosan veti fel annak a gyanúját, hogy szándékosan engedték a pályára rohanni a szivárványzászlós férfit.

Korábban Szijjártó azt sérelmezte, hogy példátlan, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezték magyar konzulok jelenlétét a müncheni arénánál, ahol szerda este a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzést rendezték. Hisz' a konzuloknak az a munkájuk, hogy szükség esetén megadják a segítséget a külföldön tartózkodó állampolgároknak.

(Facebook/Szijjártó Péter)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk