A kormány javaslata: az áldozatok véleményezhetnék az elítéltek feltételes szabadságra bocsátását

  • Narancs.hu
  • 2024. február 23.

Belpol

Tuzson Bence több áldozatvédelmi intézkedést is ígért.

„A lehető legszélesebb körű és legerősebb gyermekvédelmi törvényre van szükség, mert a gyerekeket meg kell védeni attól, hogy áldozattá váljanak” – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az MTI szerint a Kaposvári Áldozatvédelmi Központ pénteki átadóján. Hozzátette,

„az elmúlt napok eseményei arra világítottak rá, hogy vannak még tennivalók az áldozatok, különösen a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek segítése tekintetében.”

Varga Judit tavaly kinevezett utódja szerint ebben már soktat tettek, de a gyermekvédelmen túl egyéb áldozatvédelmet érintő területeken is szeretnének előre lépni. „Törvényjavaslat-csomagot nyújtanak be az Országgyűlésnek, hogy az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról szóló döntés előtt hallgassák meg és vegyék figyelembe az áldozat véleményét” – mondta a miniszter.

A kormány gyermekvédelem cím alatt tulajdonképpen évek óta csak büntetéseket szigorít, illetve homofób üzenetekkel bombázza a lakosságot úgy csinálva, mintha a „genderpropaganda” és a könyvekben szereplő homoszexuális/egyéb identitású karakterek lennének a veszélyek. A viszonylagos változást az érte el, hogy teljesen véletlenül kiderült, Novák Katalin köztársasági elnök egy pedofil segítőjének adott elnöki kegyelmet. Az ügy nemcsak Novák és az ellenjegyző Varga Judit politikai karrierjébe került, hanem rávilágított a magyarországi gyermekvédelem katasztrofális állapotaira is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.