A kormányhivatal még nem fizette ki a borsodi tanárokat a tavaszi érettségik után

  • narancs.hu
  • 2022. október 11.

Belpol

A tanárok ezzel a problémával a Hvg.hu-t keresték meg, a helyi főispán által vezetett hivatal szerint a kifizetés folyamatos.

Több olyan iskola is van Borsodban, ahol a tanároknak még mindig nem fizették ki a tavaszi érettségi szezonban végzett munkájukat – írja a Hvg.hu. A lapot több különböző intézmény pedagógusai keresték meg az üggyel kapcsolatban, és

a fizetés elmaradása a tapasztalatok szerint csak a vállalkozó szerződéssel megbízottakat érinti, belőlük azonban több száz van.

A kormányhivatal 90 napos határidőt állapított meg a kifizetésekre, de a legtöbbeknél ez október elején letelt, az illetményük viszont továbbra sem érkezett meg. Volt olyan pedagógus, aki Borsod mellett Szabolcs megyében is vizsgáztatott, utóbbi helyről rendben kifizették. Ez alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnál lehetett a probléma.

Az Alakszai Zoltán főispán által vezetett hivatal a fentieket úgy kommentálta, hogy „Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az érettségi tiszteletdíjak kifizetése folyamatos, a kormányhivatal minden fizetési kötelezettségének eleget tesz”. A Hvg.hu által megszólaltatott pedagógusok átlagban 150-200 ezer foritot várnak továbbra is a tavaszi munkájukért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.