Publicus: A fideszesek kevésbé érzik az inflációt

  • narancs.hu
  • 2022. október 12.

Belpol

Egy friss felmérés szerint 45 százalék érzi úgy, hogy súlyos gond az infláció, de a fideszesek körében ez az arány alacsonyabb. 

Augusztusban a megkérdezettek 39 százaléka mondta azt, hogy súlyos gondot jelent számára az infláció, októberben viszont már 45 százalék vélekedett így – derül ki a Publicus felméréséből, amelyet a Népszava számára készített.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a Fidesz támogatóira látszólag kevésbé hat az infláció, az október eleji reprezentatív felmérés szerint ugyanis a kormánypárti válaszadóknak csak 32 százaléka érzi úgy, hogy súlyos gondot jelentenek neki az emelkedő árak, további 57 százalék érzékeli ugyan az inflációt, de egyelőre tudja kezelni. Az ellenzékkel szimpatizálóknak viszont több mint a fele – 52 százalék – válaszolta azt, hogy számára súlyos nehézséget okoz az infláció, míg 47 százalék számára még elfogadható a helyzet. Hasonló az arány a bizonytalan pártválasztók körében is.

A helyzet azért a fideszeseknek is fokozódik, igaz, nem olyan ütemben, mint az ellenzéki szavazóknál: augusztus óta a Fidesz-szavazók körében is 5 százalékkl nőtt azok száma, akiket súlyosan érint az infláció, míg az ellenzékiek körében 13 százalékos volt a növekedés, a bizonytalanok esetében pedig szintén 5. 

A többség elsősorban az élelmiszereknél érzékeli az árak megugrását, a válaszadók 98 százaléka jelentős áremelkedésről számolt be ezen a területen. Komoly gondot okoz a díjak és árak ütemes emelkedése az építkezés, lakásfelújítás és a bútorok esetében is. Jóval többet kell fizetni a kocsmákban, éttermekben és szórakozóhelyeken a válaszadók több mint fele szerint. Különös módon a kutatásban résztvevők 45 százaléka a közlekedést is a gyorsan dráguló ágazatok közé sorolja, miközben a lakossági üzemanyagon egyelőre ársapka van, a közösségi közlekedés leggyakrabban használt bérlet és menetjegy típusainak díját nem emelték. A legkevésbé az elektronikai cikkek ára nőtt a válaszadók szerint.

Az energiaárak elszállásáról a megkérdezettek 78 százaléka számolt be, de további 11 százalék is érzi ezt a bőrén, annak ellenére, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt állította, hogy a rezsicsökkentés csökkentése a magyar háztartások háromnegyedét nem érinti. A mostani felmérés szerint a vidéki kertes házban élők 83 százalékának erősen nőttek a rezsiszámlái, de a budapestiek 70 százaléka is jelentős áremelkedést tapasztalt. A kormánypártiaknak is több mint kétharmada válaszolta azt, hogy elszálltak az energiaárak. Az ellenzékiek 81 százaléka tart attól, hogy gondot okoz majd neki a nem támogatott energiaköltség kifizetése, a fideszeseknek csak az 56 százaléka aggódik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók csaknem harmada csavarta lejjebb a fűtést szeptemberben. Többségük 2-3 fokkal hűvösebbet tart otthon, mint tavaly.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.