A Magyar Orvosi Kamara elnöke is megerősítette: hamar megoldást kell találni, mert több száz orvos hiányzik a sürgősségikről

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 1.

Belpol

Hiába tagad a kormány, nagy a baj.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az RTL Klub Híradójának erősítette meg, hogy a szervezet és saját tapasztalata szerint is sürgősen megoldást kell találni, mert a sürgősségiken dolgozó orvosok annyira leterheltek, hogy folyamatosan hagyják el a pályát. Több száz orvos hiányzik a sürgősségi osztályokról.

Zacher Gábor szerint akkor lesz változás az egészségügyben, ha bedől a rendszer, és ehhez most közel vagyunk

Keményen fogalmaz: „Az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik.”

Belső levél is figyelmeztette a Honvédkórház vezetését, működésképtelenné válhat a sürgősségi októberre

„Jelen személyi állománnyal, illetve műszerezettséggel.”

„Meddig kell még várni?” – Padlón a sürgősségi ellátás

Túlzsúfoltak a sürgősségi osztályok, ezt senki nem vitatja – az okokról már megoszlanak a vélemények. A sürgősségi osztályokról az elmúlt hónapokban jószerivel csak azt lehet hallani, hogy rengeteg a beteg, sokat kell várniuk, néha addig, amíg a kórház folyosóján össze nem esnek.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.