A médiatanács megbírságolta a HírTV-t Bencsik András melegellenes kijelentése miatt

  • narancs.hu
  • 2023. június 15.

Belpol

Négyszázezres pénzbírság járt az emberi méltóságot sértő műsorszámért.

Jogsértőnek ítélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a HírTV március 26-án adásba került Sajtóklub című műsorát – írja az MTI. Ez volt az az adás, amelyben Bencsik András üdvözölte, hogy Ugandában büntetik a homoszexualitást, sőt ki is végezhetik a melegeket.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága közleményében azt írta, a médiatanács állampolgári bejelentések nyomán indított eljárást a HírTV március 26-i Sajtóklubjában elhangzottak miatt: a beszélgetés egyik témája az az Ugandában elfogadott törvény volt, amely szerint halálbüntetéssel sújthatják a házasságot kötő azonos nemű párokat. Az eljárás során megállapították, hogy

a műsorszám sértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó, valamint a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket. 

A testület ezért 200-200 ezer, azaz összesen négyszázezer forintnyi bírság megfizetésére kötelezte a HírTV szolgáltatóját, valamint a jogsértés tényéről szóló közleményt fel kell olvasni a HírTV adásában, és a televízió honlapjának nyitóoldalán is köteles közzétenni azt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.