Leszedték a videót, amiben Bencsik András a melegeket halálbüntetéssel sújtó Ugandát ünnepli

  • narancs.hu
  • 2023. március 29.

Fekete Lyuk

Lehet, hogy a HírTV-nek is kínos a kommunista párt tollnokából lett fideszes fasiszta megmondóember homofób okfejtése.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a NER médiabirodalmának megbecsült tagja a napokban jó hírként tálalta, hogy Ugandában büntetik a homoszexualitást, sőt ki is végezhetik a melegeket. „És akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével. Ez egy üzenet, hogy Afrika nem csak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul. Mert Uganda csak egy ország, de ők voltak a legbátrabbak, vélhetőleg a többi is követi” – járatta a száját Bencsik.

Az adás miatt a Médiatanács hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a műsort, és most az is kiderült, hogy a Hír TV YouTube-csatornáján már nem elérhető a Sajtóklub kérdéses epizódja. Azt nem tudni, hogy a Hír TV távolította el vagy a YouTube. 

Nem ez volt Bencsik András egyetlen eszetlen trágársága az utóbbi időben. Maga nagy vehemenciával kommunistáz le bárkit, aki nem Fidesz-hívő, de a Népszabadság egykori pártélet rovatának szerkesztőjeként szovjetbarát írásokat jegyez. Nemrég büdösbogaraknak nevezte a március 15-i ellenzéki felvonulások résztvevőit, a tanárokat szörnyetegnek nevezte, a tanártüntetésen slammelő Pankotai Lili szüleit pedig arra buzdította,hogy verjék meg a lányukat. Legemlékezetesebb megszólalása mégis az volt, amikor kijelentette, hogy az oroszoknak drukkol a háborúban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.