A Momentum 2024-ben is Nyirati Klárát támogatja Baján

  • narancs.hu
  • 2023. április 18.

Belpol

Folytatná a munkát. 

A Momentum a 2019-ben megválasztott bajai polgármestert, Nyirati Klárát támogatja 2024-ben – közölte a párt. 

„A Momentum új gondolkodása, fiatalos lendülete adta az erőt és a hitet, hogy a pedagógus pályát feladva, városomért, a környezetemért kezdjek el dolgozni.

Hiszek abban, hogy Magyarországon lehet az emberekkel együtt dolgozni, nem a politikai érdeket, hanem a lakosság érdekét előtérbe helyezve. Ha kellett, felvállaltuk az ütközést nemcsak az ellenfeleinkkel, hanem a szövetségeseinkkel is Baja város lakosaiért. Ezért volt fontos, hogy Baján sokszor kérdezzük meg a lakosság véleményét” – nyilakozta Nyirati az újraindulásával kapcsolatban. 

A polgármester az eredményei között sorolta fel, hogy 

  • ültettek közel ötezer fát, kiserdő került a lakótelep közepére, és egy új játszóteret is létrehoztak,
  • közel dupla annyi utat építettek, mint az előző vezetés, illetve 10 kilométer új vagy teljesen felújított járdát is átadtak,
  • ingyenessé tették a tömegközlekedést,
  • létrehozták a Bácskai Művelődési Központot.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk