A Momentumnak hangfelvétele van arról, hogy pattintotta le őket az ÁSZ

Belpol

Nem mondták meg, hova küldjék az elszámolást, így aztán le is járt az öt napos határidő.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban részletes cikk foglalkozik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatásának felfüggesztésével. Az Állami Számvevőszék büntette így a két pártot, mert azok a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette testület szerint nem biztosították kampányköltéseik átláthatóságát és elszámoltathatóságát.

Az ÁSZ először nyáron kereste meg a két pártot, de levelüket ekkor nem sikerült kézbesíteni. Októberben a Momentum újabb levelet kapott Domokos Lászlóéktól, ebben leírták, milyen dokumentumokat kérnek tőlük, azt azonban nem, hogy hova küldjék ezeket. A Momentum szerint nem szerepelt a levélben annak az elektronikus felületnek az elérhetősége sem, ahová a többi párt feltölthette az elszámolását.

false

 

Innentől idéznénk a cikkből:

"A Momentum pártigazgatója ezek után e-mailben próbált tájékoztatást kérni az adatszolgáltatás módjáról (illetve néhány értelmező kérdést is feltett az ÁSZ-nak), amit az ellenőrzést felügyelő Nagy Imre azzal utasított el, hogy a levélíró nem jelölte meg, milyen tisztséget tölt be a pártban. Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője két hangfelvételt is mutatott nekünk: ezeken a párt gazdasági igazgatója telefonon kér információt Nagy Imrétől és az ellenőrzést vezető Nemesvári-Horthy Esztertől.

Előbbi azt mondja, csak írásbeli megkeresésre válaszolhat, utóbbi meg azt, hogy nem adhat felvilágosítást. A Momentum végül postán és e-mailen küldte be a kért adatokat, saját számításuk szerint határidőn belül (később az elszámolást és a számlákat a honlapjukon is közzétették). Az ÁSZ a küldeményt átvette, de a tartalmával nem foglalkozott, számlákat nem kért a párttól, és már november 12-én elkészítette jelentéstervezetét, melynek végkövetkeztetésén – az elszámoltathatóság és átláthatóság hiányán – a párt észrevételei sem változtattak."

A cikkben feltárjuk azt is, milyen büntetéseket szabott ki korábban az ÁSZ az ellenzéki pártokra, és miért tűnik szinte lehetetlen küldetésnek a számvevőszéki döntéseket bíróságon megtámadni. A teljes írást a Magyar Narancs 2019. január 31-i lapszámában találja. A lapra itt lehet előfizetni.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.