A NATO-n keresztül ajándékoz lélegeztetőgépeket Magyarország

  • narancs.hu
  • 2021. június 14.

Belpol

Beoltjuk koronavírus ellen a KFOR állományát.

Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy idén novemberben Magyarország veszi át a NATO legnagyobb szárazföldi műveletének, a KFOR-nak a parancsnokságát Koszovóban, jövőre pedig ismét a vezető nemzet lesz a balti államok légtérvédelmében, miközben ellátja keleti és déli partnereit az egészségügyi védekezéshez szükséges legfontosabb eszközökkel.

Kifejtette, hogy a magyar katonai jelenlétet Koszovóban 500 főre növeli Magyarország, továbbá vállalja a KFOR állományának koronavírus elleni beoltását is. Ezzel párhuzamosan a NATO a járvány enyhítésére létrehozott alapon keresztül több keleti és déli partner számára is lélegeztetőgépeket biztosít.

A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország, a 2014-es walesi NATO-csúcson tett kötelezettségvállalásainak eleget téve, legkésőbb 2024-re költségvetésének 2 százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra. Ez idén 1,6 százalék volt, jövőre 1,87 százalék lesz.

Szijjártó Péter kifejtette: a walesi csúcs másik kötelezettségvállalását, amely azt irányozza elő, hogy a védelmi kiadásokon belül 20 százalék a fejlesztésekre vonatkozzon, Magyarország már öt évvel a határidő előtt elkezdte teljesíteni.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy a NATO-csúcsra akkor kerül sor, amikor a világ új időszámításba lép, mivel a világjárvány nyomán megváltozott politikai és gazdasági viszonyrendszerek új megközelítést tesznek szükségessé.

"A változások komoly biztonsági aspektusokkal rendelkeznek, ezért a NATO egy új stratégiai koncepciótervét, a NATO 2030-at Magyarország is támogatja" – emelte ki a Szijjártó Péter.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.