A Pest megyei közgyűlés megszavazta, hogy több adót fizessen a gödi Samsung

Belpol

Ha minden a tervezett szerint alakul, akkor a Samsung SDI akkumulátorgyár már jövőre több mint tízmilliárd forint adót fizethet a megyének.

23 igen, 1 nem, 19 tartózkodás mellett megszavazta a Pest megyei közgyűlés a Momentum előterjesztését, miszerint a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár a jövőben ne 1 százalék, hanem 2 százalék helyi iparűzési adót fizessen – értesült a Narancs.hu.

Ahogyan arról lapunk a hét elején beszámolt, a megyei önkormányzat illetékes bizottságai megszavazták az adóemelésről szóló javaslatot. Ez azt jelenti, hogy a kérdést még tárgyalni kell a kormánnyal, valamint hat érintett településsel, és amennyiben a folyamatnak pozitív kimenetele lesz, akkor akár már jövőre emelt adót fizethet a vállalat. A 2023-as adatok szerint a Samsung mintegy 7 milliárd forint adót termelt, vagyis 13-14 milliárdos lehetne ez az összeg a jövőben. Ugyanakkor, amennyiben a döntés átcsúszik a jövő évre, és mivel október vége van, erre van esély, akkor az adóemelés 2026-tól lehet érvényes.

Mindez azért fordulhatott elő, mert a Fidesz-KDNP elvesztette a többségét a megyei önkormányzatban júniusi választás során, a három ellenzéki párt, a mostani előterjesztést jegyző Momentum, a DK és a Mi Hazánk pedig hasonló állásponton volt az adóemelést illetően.

A héten történt még egy érdekes fejlemény: jó pár év után először a képviselők nem támogatták, hogy Fidesz-közeli civil szervezetek részesüljenek támogatásokban a jövőben. Mindez szintén azért történhetett meg, mert már nincsenek többségben a kormánypártiak az illetékes bizottságban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.