A polgármester szerint már egy nap alatt egymillió forint jött be a Halászbástya elkordonozásából

  • narancs.hu
  • 2025. január 9.

Belpol

Böröcz László viszont megígérte, hogy nem lesz többé lezárás, az alsó rész ingyenes marad. 

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról Böröcz László I. kerületi polgármester, hogy mi és hogyan történt a Halászbástya elkordonozásával. Mint ugyanis ismert, január 1-én egy fekete kordon jelent meg a Halászbástya alsó része körül, és egy táblát is kitettek, hogy csak 1500 forintos jegy megfizetésével lehet ott kinézni a Dunára (a felső rész már eddig is fizetős volt). A kordont végül a nagy felháborodás miatt január 3-ára el is bontották

Böröcz minderről azt mondta, amikor átvették a kerületet, azzal szembesültek, hogy rendbe kell tenni az önkormányzat gazdálkodását, bevételt kell növelniük, ezért kérte az intézményeket és cégeket, többek között a Halászbástyát üzemeltető Kft.-t is, hogy vizsgálják meg a bevételnövelés a lehetőségeit. 

Hozzátette: a kordonozásra a cég tett javaslatot, ami szinte egyhangúan ment át a testületen, a kutyapárt és a DK képviselője is megszavazta az előterjesztést, az előző polgármester pedig tartózkodott az ügyben.

Böröcz azt mondta, 100-150 millió forinttal többet akarnak költeni például takarításra, ehhez kellene a több pénz, ehhez szerinte a lehetőségeket kell kihasználni, nem pedig állandóan kopogtatni valahova, hogy adjanak pénzt. Azt ugyanakkor leszögezte: a továbbiakban

„Nem lesz lezárás, az alsó rész továbbra is ingyenes marad”.

Böröcz László azt is elmondta, hogy a kordonok 260 ezer forintba kerültek, de nagyjából egymillió forint pluszbevétele keletkezett az önkormányzatnak a kordonozás időszaka alatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.