Mészáros Lőrinc cégbirodalmában helyezkedett el Vida Ildikó volt NAV-elnök

  • narancs.hu
  • 2025. január 9.

Belpol

Az Egyesült Államok által még 2014-ben szankcionált Vida most már Mészáros cégeiben tölt be pozíciókat. 

Mint ismert, korrupciós tevékenységben való részvételért szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét az Egyesült Államok, de korábban már volt egy hasonló eset: 2014 őszén az Egyesült Államok hat magyar kormányzati tisztségviselőt, illetve a „kormányzathoz közel álló személyt” tiltottak ki az országból. Ekkor merült fel az is, hogy esetleg a tanácsadói szerepet betöltő Habony Árpádot is kitilthatták, aki viszont egy Washingtonban készült fotóval cáfolta ezt, majd kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, Vida Ildikó viszont tényleg szerepel a kitiltottak között.

Rogán szankcionálása ugyanakkor súlyosabb Vidáénál, őt nem csak a beutazástól tiltották el, de gazdasági szankciókat is alkalmaznak vele szemben, a hozzá köthető vagyonokat zárolják, és a vele való üzletelést is tiltják. A 2014-es kitiltottak nevét nem is hozták direktben nyilvánosságra, Vida a nevének felmerülése után maga ismerte el, hogy rajta van a kitiltottak listáján (emiatt meg is próbálta számon kérni az akkori amerikai ügyvivőt, André Goodfriendet, de kiderült, hogy nem tud angolul, ezért "tolmácsot kért").

Vida Ildikó a NAV-elnöki posztjáról végül a botrány után közel egy évvel, 2015 augusztusában mondott le, a 24.hu pedig most azt írja, hogy karrierjét azóta az üzleti szférában folytatta: előbb mentora, az addigra kegyvesztetté vált Simicska Lajos és Nyerges Zsolt agrárportfóliójának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben lett felügyelőbizottsági tag, majd 2017-ben az igazgatóság elnöke, majd ahogy Simicska cégei lassan Mészáros Lőrinc kezébe kerültek, úgy Vida Ildikó is a Mészáros-birodalom része lett.

Vida ugyanis az időközben a Mezortot (is) beolvasztó, Magyarország talán legnagyobb agrárportfólióját összefogó Talentis Agro Zrt.-ben lett igazgatósági tag, és Mészáros érdekeltségéhez tartozó vagyonkezelőnél is posztot visel: 2018 óta vezérigazgatója a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt.-nek, ami 2019 óta tartozik Mészároshoz (a cég egykor Simicskáék média-, illetve reklámérdekeltségeinek fő vagyonkezelője volt), emellett a Pro-Ráta Holding Zrt. vagyonkezelőben is vezérigazgató.

A 2014-es kitiltási botrány hátterében egyébként nem is a rendszerszintű korrupció állt, hanem egyes amerikai cégek konkrét esetei. Úgy tudni, a magyar kormánnyal kapcsolatban álló személyek kenőpénzt akartak kicsikarni amerikai vállalatoktól különféle előnyökért – a fő érintett értesülések szerint a Bunge étolajgyártó volt, az ügyészség későbbi tájékoztatása szerint a kormányközeli Századvég azt üzente a cégnek, hogy ha fizetnek 2 milliárd forintot, el tudják intézni, hogy csökkenjen az étolaj áfája, de információk szerint olyan jelzések is érkeztek, hogy az adóhatóság is elnézőbb lenne, ha bizonyos összegek bizalmasan, főként megfelelő alapítványok irányába útra indulnának az adott cég számlájáról. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.