A református egyház kikéri azt a hangvételt és stílust, amivel róluk beszélnek az emberek

  • narancs.hu
  • 2024. április 10.

Belpol

Közben még mindig püspök az egyházban Balogh Zoltán.

„Az a hangvétel és stílus, amely az elmúlt hetekben a Magyarországi Református Egyházzal kapcsolatban közéleti és egyéb fórumokon megnyilvánult, méltatlan nem csak az egyházhoz, hanem a tisztességes közéleti vitákhoz is”közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsa.

Arra kérik azokat, akik „illetékességből vagy illetéktelenül” a református egyház belső ügyeit megvitatják, „tegyék ezt azzal a tisztelettel és méltányossággal, amely egy több évszázados egyházi közösséget, annak vezetőit és tagjait ebben az országban megillet. Mi az egyházi testületekben és fórumokon azon munkálkodunk, hogy egyházunk megújuljon. Erre a munkára hívunk minden jóakaratú és egyházszerető embert és közösséget.”

A református egyház annyira buzgó a megújulásában, hogy a kegyelmi ügyben vitathatatlanul részt vállaló Balog Zoltánt ki sem zárták a püspökök közül.

(Balog azóta sem adott magyarázatot a közbejárására.) Steinbach József dunántúli püspök azzal indokolta a pedofilügyben bűnrészes K. Endrének kegyelmet kijáró expolitikus maradását, hogy Balogh pénzt szerzett nekik. „Ha Balog Zoltán jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is” - mondta.

Hasonlóképpen a megújulás iránti vágyról tanúskodik, hogy Balog Zoltán maga a meleglobbira mutogatott a kegyelmi ügyben, azzal riogatta a református egyház elöljáróit, hogy ha a püspökségről is lemondana, „az LMBTQ képviselői rájönnek, hogy mindig csak meg kell támadni az egyházat, ha változást akarnak elérni”.

És az is a reformátusok bűnbánatáról tanúskodik, hogy Vargha Anikót, a tököli gyülekezet kántorát egy Facebook-posztja miatt kirúgták. Ebben a kántor arról írt, hogy Balog Zoltán lejáratja az országot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.