Itt a párt, amelynek színeiben Magyar Péter elindul az EP-választáson

  • narancs.hu
  • 2024. április 10.

Belpol

Beadta a nyilvántartásba vételi kérelmet Magyar Péter, nem sokkal később a párt neve is kiderült.

„Percekkel ezelőtt beadtuk a Nemzeti Választási Bizottságnak a pártunk nyilvántartásba vételi kérelmét. Ezzel a párttal indulunk 2024. június 9-i európai parlamenti és az önkormányzati választáson. A párt nevét a regisztráció jogerőssé válása után hozom nyilvánosságra” – közölte Magyar Péter szerdán négy órakor közösségi oldalán.

Azt is hozzátette, hogy a Választási Bizottság holnap ülésezik és elvileg döntést is hoz.

„Lássuk meg, mennyire fél a hatalom és hogy megpróbálják-e adminisztratív eszközökkel megakadályozni az indulásunkat”

– írta.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján már megjelent a kérelem, ebből kiderül, hogy

egy, a TISZA – Tisztelet és Szabadság Párt névre hallgató párt bejegyzését kérték.

A honlapon a már ismert logo is szerepel a nevük mellett.

Háromnegyed öt előtt Magyar ismét közleményt adott ki: „Mivel a sajtóba már kiszivárgott, ezért megerősítem, hogy a Talpra Magyarok Közössége a Tisztelet és Szabadság Párt színeiben indul a 2024. június 9-i választáson” – írta. Elmondása szerint a párt a mai közgyűlésén az egyik alelnökké választotta Magyar Pétert, illetve a Talpra Magyarok tagjai többségbe kerültek a párt ügydöntő szerveiben is. „Köszönöm a párt alapító tagjainak, hogy felismerve a hazánk érdekét, lehetővé tették a közös munkát.”

A Tisza Párt a nyilvános információk szerint három éve alakult, és 2021 augusztusáig volt aktív, akkor Szabó Attila elnök vezette, két alelnöke pedig Deák Boldizsár és Somodi Erzsébet volt. Egy, az Egri Ügyek oldalán megjelent interjúban az akkori elnök azt nyilatkozta „nem igényel és nem fogad el állami költségvetési támogatást” a szervezete, és a bizonytalanokat célozták volna.

Magyar most embereket toboroz a mozgalmába, de azt üzeni: ne csatlakozzanak hozzá a NER-ből kiugrók és a levitézlett ellenzékiek. Azt már tudjuk, hogy Juhász Péter kitöltötte a Talpra Magyarok Mozgalom honlapján található űrlapot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.