A szakszervezet beleáll: ki akarják kényszeríteni a BKV-tól a 10 százalék feletti béremelést
metro_top_story_lead.jpg

A szakszervezet beleáll: ki akarják kényszeríteni a BKV-tól a 10 százalék feletti béremelést

Belpol

Miután kiszivárgott a főváros 5 százalékos béremelési ajánlata, kollektív munkaügyi vitát indítana a BKV egyik szakszervezete.

„Ha a BKV-nak és a fővárosnak ez lesz az ajánlata a február 28-i bértárgyaláson, véleményünk szerint a tagokkal közösen el kell gondolkodni, érdemes-e még várni komolyabb ajánlatra vagy kollektív munkaügyi vitát kell kezdeményeznek” – mondta a Narancs.hu-nak Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke. A múlt hét végén a hvg.hu szellőztette meg, hogy a főváros 3+2 százalékos béremelésben gondolkozik, miközben az eddigi bértárgyalásokon a szakszervezetek a 10 százalékot meghaladó emelésért ültek le tárgyalni.

Hogy főváros nem rajong az ötletért, azt egyértelműen jelezte a decemberben kezdődött tárgyalások ritkulása és tartalmatlanná válása. A BKV semmilyen konkrét ajánlatot nem tett; a 10 százalékos emelés egyébként legalább 7 milliárd forintba kerülne a közlekedési vállalatnak, miközben a cégtől éppen költségvetése 20 százalékát (19 milliárd forintot) vonja el idén a főváros – ennek hátterében Budapest gigantikus költségvetési hiánya áll.

false

A BKV február elején azt közölte lapunkkal, hogy a versenyképesség fenntartása érdekében a bérajánlat kialakításánál figyelemmel kell lenniük a társszolgáltatók béremeléseire, amelyek akkor még nem voltak ismertek. Hétfőtől tudható, hogy a Volánnál 5 százalékot ajánlottak a dolgozóknak 2019-re, így a BKV aligha fogja ezt átlépni. Azt azonban a cég nem reklámozta, hogy a Volán-társaságoknál 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelési megállapodást kötöttek 2017-ben.

Szabó István szerint az egyszámjegyű béremelés további munkaerő-elvándorlást eredményezhet, ezért végre időhúzás nélkül kell tárgyalni. „Se a BKV, se a főváros semmilyen ajánlatot nem tett, miközben a munkáltató azt ígérte decemberben, hogy gyors és eredményes tárgyalást akar. A járművezetői létszámot feltöltötték, így a 400 ezer forintos kereset is csak álom marad, viszont a műszaki állomány szakemberhiánnyal küszködik. Egy esetleges egyszámjegyű béremeléssel konzerváljuk a jelenlegi állapotokat és az elvándorlást” – sorolta a következményeket a BTDSZ elnöke.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.