Magyar Narancs: A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által publikált május havi inflációs adatok szerint az éves infláció 5,1 százalékos volt. Reális az a tavaszi uniós értékelés, amely szerint a magyar infláció akár az EU-átlag dupláját is elérheti?
László Csaba: Reális, hogy a magyar infláció a későbbiekben is jócskán az EU-átlag felett alakuljon. Nemzetközileg az is érdekes, hogy nemrég az Egyesült Államokban is 5 százalék fölé került az inflációs mutató. Két éve Magyarországon járt Kenneth Rogoff világhírű harvardi közgazdász, aki a Corvinuson tartott előadásán felvetette: annyi mindenről állították tévesen, hogy ezután már nem kell számolni a hatásával, hogy ezek után egyre inkább úgy érzi, fog még az életében inflációval foglalkozni.
MN: Hogyan reagálnak erre az inflációs nyomásra a különböző költségvetési politikák, illetve jegybankok?
LCS: Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed éppen most jelentette be, hogy a döntéshozóinak többsége korábbra, 2023-ra várja az irányadó kamatláb emelésének kezdetét, sőt mindjárt két emelést is prognosztizálnak arra az évre. (Ennek nyomán a részvények és az arany árának csökkenése mellett gyengültek a feltörekvő piaci devizák, így a forint is, míg a dollár erősödött – B. Z.) Mindez reakció volt arra is, hogy nagyon rég nem volt ekkora infláció az Egyesült Államokban.
MN: Az MNB viszont már ezt megelőzően bejelentette, hogy kamatemeléssel fog reagálni a magasabb inflációs adatokra – nem különös ez a korábbi monetáris politikához képest?
LCS: Ez volt a másik meglepetés: a 2010 utáni monetáris politika, de főleg a mostani jegybankelnök eddigi működése alapján a piac jelentős része – nem is feltétlenül szakmai, hanem politikai alapon – úgy vélte, az „érdemi kamatemelés” hiányzik a jegybank szótárából. Ehhez képest az egyik jegybanki alelnök elég határozottan belengette a kamatemelést. Úgy tűnik, a friss inflációs adatokat látva az MNB is beijedt, pedig korábban nem volt jellemző rájuk, hogy ilyen erőteljes lépéseket tervezzenek az infláció ellen. Az is látszik, hogy zajlik egy vita a jegybank és a Pénzügyminisztérium (PM) között – ez az elmúlt években amúgy is jellemző volt, de mintha most egy keményebb menetet tartanának. Ráadásul mintha fordultak volna a szerepek is: korábban a PM volt inkább konzervatívabb, próbálta a költségvetést kontroll alatt tartani, és a jegybank képviselte a nagyon laza monetáris politikát, és költségvetési lazításra ösztökélte a PM-et, legalábbis a járvány okozta válság előttig. Természetesen relatív különbségekről beszélek, elvégre 2020 előtt sem volt olyan erős költségvetési szigor. A fordulat jeleként a kormányzat most teljesen elengedte a költségvetést, aminek már nem örül a jegybank. Ezt mutatja a nyilvánosság előtt zajló vita is. Mindenképpen tanulságos, hogy így fordultak a szerepek, és most a jegybank és a Költségvetési Tanács aggódik a költségvetés egyensúlyáért. A járvány nyomában kialakult válság kezelésére érthető a költségvetési expanzió, de itt már réges-rég nem csak erről van szó: a kiadások jelentős része a jövő évi választásokat célozza, és szorosan nem köthető össze a járvány miatti gazdasági recesszióval.
MN: A válságra reagálva már tavaly is sorra indultak be azok a programok, amelyek révén valósággal szórták ki a pénzt a kormányzatok. Akkor az intézkedések mellé csomagolva sokszor elhangzott, hogy mérvadó elemzések szerint ennek nem lesz komoly inflációs hatása.
LCS: Az infláció rendkívül bonyolult mechanizmuson keresztül működik, és az egyik szabályozó éppen a monetáris politika, amely a pénz mennyiségén, a kamatokon, a kommunikáción és számos egyéb eszközön keresztül befolyásolja az infláció szintjét. Sokak szerint a dolog teljes félreértelmezése azt állítani, hogy az elmúlt 10–15 évben nem volt infláció – csak éppen nem a kenyér, az autó, a benzin, a tévé, a cigaretta meg a cipő ára ment fel, hanem megdrágultak az Apple-részvények meg a balatoni ingatlanok.
MN: Az inflációnak létezik egy szociális, ha úgy tetszik, kritikai interpretációja is, eszerint az infláció nem is jelzi pontosan, hogy bizonyos társadalmi rétegeknél mekkora kiadásnövekedés jelentkezik, mert nem egy előre kitalált, arányos összetételű fogyasztói kosár szerint vásárolnak, hanem mondjuk a kiadásaik 60 százaléka élelmiszer.
LCS: Majdnem biztosan kijelenthető hogy nem egyformán terülnek szét az infláció terhei és az előnyei a társadalomban. Akadnak olyan nézetek is, hogy a szegények voltaképpen jól járnak az inflációval, amivel én nem értek egyet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
