A szegényeket elküldik a Hős utcából, hogy a TEK emberei ott focizhassanak

  • narancs.hu
  • 2018. május 11.

Belpol

A Népszava úgy tudja, sportkomplexum épül a Hős utcai szegregátum helyén.

A Népszava megtekintett tervrajzokra hivatkozva írja, hogy a Hős utcai szegregátum helyére sportkomplexumot terveznek, amit elsősorban a szomszédos TEK, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Készenléti Rendőrség munkatársai, tanulói használnának majd.

false

 

Fotó: MTI

A tervek szerint építenek majd egy műfüves focipályát, egy rekortán pályát, valamint egy futópályát alakítanának ki 9200 négyzetméteren.

A lakók sorsa bizonytalan, nekik állítólag a jövő év során kellene elköltözniük.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.