A szigorított drogtörvény értelmében a szintetikus szerek használata is bűncselekmény lesz

  • narancs.hu
  • 2025. március 31.

Belpol

Kedden nyújtja be a kormány az új törvénycsomagot.

Kedden nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek az új, kábítószerüldözéssel kapcsolatos törvénycsomagot – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Horváth László drogügyi kormánybiztos.

A Telex tudósítása szerint Horváth László azt mondta, az új törvénycsomag sokkal szigorúbb szabályokat fog meghatározni, mint az eddigi „Az egyetlen helyes és értelmes hozzáállás a drogkereskedelemhez: a zéró tolerancia” – fogalmazott a kormánybiztos, kiemelve, hogy az új törvény értelmében

a szintetikus szerek használata már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény lesz, továbbá az elterelésnél, a rehabilitációnál és a prevenciónál is várható változás.

A Telex azon kérdésére, hogy a kormány várhatóan beenged-e majd drogprevencióval foglalkozó szervezeteket az iskolákba, a kormánybiztos azt válaszolta, rövidesen erre vonatkozóan is várható fejlemény. Horváth László arról beszélt, eddig nagyon eredményes a kormány által meghirdetett drogháború, szerinte lényegesebb kevesebb kábítószer van forgalomban, amire a kormánybiztos abból következtetett, hogy három-négyszeresre emelkedett a drog ára. Beszámolója szerint az elmúlt hetekben több mint 100 drogdílert tartóztattak le, emellett pedig csökkent a fogyasztók és az új fogyasztók száma is.

A kormánybiztos szerint ugyan a kormány célkeresztjében elsősorban a kereskedők vannak, a fogyasztókat is felelősségre kell vonni. „A fogyasztás sem veszélytelen, a fogyasztás is rombol” – mondta Horváth László, hozzátéve, hogy a fogyasztók nem csak saját magukat, hanem a környezetüket is pusztítják, ez pedig egy társadalmi probléma, amire reagálnia kell a kormánynak. A rendőrség ennek megfelelően az elmúlt hetekben több fogyasztót is előállított a razziái során.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.