A tanárait megrövidítő Szeged–Csanádi Egyházmegye akkorát hárított, hogy a fal adja a másikat

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 24.

Belpol

Rövid történet az egyházak átláthatóságáról és ki nem fizetett tanári fizetésekről.

A délkelet-magyarországi egyházmegyével egészen elképesztő dolog történt: kérdéseket tettek fel nekik, méghozzá egy újságcikk alapján.

Ez botrányos! Még a cserkészkönyv apró betűs része is azt írja, ilyenkor egy dolgot kell mindenképpen elkerülni: a válaszadást.

De mégsem lehet mindig hallgatásba burkolózni, úgyhogy a legjobb azt válaszolni, hogy nem fogunk válaszolni. Ezután kilátásba lehet helyezni: a jövőben valamikor valahol úgyis kiadunk egy közleményt, amiben minden, de minden benne lesz. Ennyi.

Ki nem fizetett tanárok

Lépjünk egyet visszább. Pár hete írtuk meg, hogy a Szeged–Csanádi Egyházmegye százmilliókkal rövidítette meg a tanárait: az elmúlt 11 évben felhalmozódott ki nem fizetett pótlék éppen azokhoz a tanárokhoz nem jutott el, akik az egyházmegye különösen hátrányos helyzetű településein tanítanak. Az egyházmegye pontos adatokat nem volt hajlandó közölni, és az adatvédelmi hatóság nagyon könnyen elfogadta az egyházmegye álláspontját, írtuk.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Németh László

Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Németh László

Fotó: MTI

A cikk után a Párbeszéd Magyarországért szegedi elnöke levelet írt a püspöknek, Kiss-Rigó Lászlónak, amiben arról érdeklődött, osztaná-e meg esetleg a nyilvánossággal, hogy az iskolafenntartó egyházmegye lehívta-e a tanárok pótlékait, mire fordította a pénzt, mikor fizetik ki az elmaradt béreket, és egyáltalán, mit és miért tett az egyházmegye ebben az ügyben.

Az egyházmegye a levélre három mondatot válaszolt. Idézzük is teljes terjedelmében a választ, hiszen páratlan dokumentuma annak, mit gondol az egyház a nyilvánosságról és az átláthatóságról:

„Sajnálattal szembesültünk azzal, hogy Önök a Magyar Narancs által közölt cikkben olvasható valótlanságokra alapozzák aggodalmukat. Ennek tükrében pedig, kérem, tekintsen el kérdéseikre adandó válaszainktól. Mindazonáltal tájékoztatom, hogy a Szeged–Csanádi Egyházmegye a későbbiekben közleményben kíván tájékoztatást adni az ügyről.”

És ezzel minden meg van oldva. Az „ügyről” szót az egyházmegye munkatársai a biztonság kedvéért idézőjelbe tették, ezzel is jelezve, hogy nincs is ügy.

„Kérem, tekintsen el kérdéseikre adandó válaszainktól” – ezért a Kósa Lajos-i mércével mérve is figyelemre méltó bon mot-ért jár a süvegemelés.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.