A tanárok bérrendezéséről tett ígéretet a kormány az Európai Bizottságnak

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 10.

Belpol

Uniós pénzből inflációkövetővé tennék a pedagógusok bérét pár évre  egy kiszivárgott stratégia szerint.

Az Orbán-kormány céljai között szerepel, hogy 2028-ra a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér nyolcvan százalékát. A bérfejlesztés eredményeként elért bérszínvonal megőrzése érdekében pedig az infláció mértékének megfelelő indexálást is vállalnának 2029-ig – írjaNépszava a kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott, a 2021-2027-es időszakra szóló „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz” stratégia alapján.

A lap szerint a dokumentumból kiderül, hogy inflációkövetővé tennék a pedagógusbéreket a következő évekre, amennyiben az erre szánt pénzeket megkapja az ország. Kiderült az is, hogy uniós forrásból a tanárok bérének fejlesztésére a kormány 978,7 millió eurót, vagyis nagyjából 400 milliárd forintot szánna.

A lap közlése szerint a kiszivárgott stratégiában a kormány több fontos beismerést is tette: ilyen az is, hogy belátták, azért jelentkeznek egyre kevesebben a tanári pályára, mert nincs versenyképes fizetés, de beismerték azt is, hogy a 2013-ban bevezetett pedagógus életpálya modellnek komoly hibái vannak. Ilyen hibának vélik például, hogy jelentős szolgálati idő kell ahhoz, hogy valaki elérje azt a fizetési fokozatot, amiből meg is tud élni.

A stratégiából kiderül, kiemelt figyelmet fordítanának azokra a tanárokra, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, nekik többletjuttatást biztosítanának.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás azt mondta, a kormány terve akár jó kiindulópont is lehet, azonban annak céldátumait késeinek tartja. Szzerinte a bérfejlesztés célkitűzéseit a mostani kormányzati ciklus végéig, vagyis 2026-ig kellene teljesíteni.

(Népszava)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.