A TASZ képviseli a 17 éves fiatalt, akinek négy rendőr hurcolta el a számítógépét, miután tüntetni merészelt

  • narancs.hu
  • 2018. február 1.

Belpol

Már be is nyújtották a panaszt az indokolatlan eljárás miatt.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ők képviselik Rékasi Zsigmondot, akinél még januárban tartott házkutatást a rendőrség. A január 19-i tüntetésen is szerepet vállaló fiatal a Magyar Nemzetnek a múlt hét végén azt mondta, valószínűnek tartja, hogy a diáktüntetés miatt vették elő, és jelent meg a házuknál négy rendőr, amikor csak az édesanyja volt otthon. Rékasi laptopját lefoglalta a hatóság, ugyanakkor érdekes, hogy a Magyar Nemzet úgy értesült, a külső merevlemezre már nem tartott igényt a rendőrség, így ez is mutathatja az eljárás vegzáló jellegét.

A TASZ azt írja, hogy panaszt nyújtottak be az eljárás miatt, mert azt indokolatlannak és túlzónak tartják: „ezekre anélkül került sor, hogy a fiatalembert meghallgatták volna, mi több, az intézkedés idején otthon sem volt”. „Ez az eljárás alkalmas lehet arra, hogy félelmet ébresszen azokban a polgárokban, akik politikai véleményüket kinyilvánítva részt vesznek egy utcai demonstrációban”– teszik hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.