A Tv2 elnöke 1,5 milliárdos reklámadóval számol

  • narancs.hu
  • 2022. június 28.

Belpol

Ki tudják gazdálkodni. Vaszily Miklós az egyéb érdekeltségeiről, az Indexet kiadó Indamédiáról és a PestiTV-ről is beszélt. 

Vaszily Miklós, a Tv2 elnöke interjút adott a Világgazdaságnak. Ebben azt mondta, ha azonos feltételrendszer alapján vetik ki a reklámadót jövőre, mint 2015-ben, akkor az 1,5 milliárdos adóterhet jelent a televíziónak. Ez megnehezítené a helyzetüket, de még kigazdálkodható. Úgy számol, hogy idén 3 milliárd forint lehet a nyereségük, és nem kell olyan megszorításokkal számolniuk, mint a Life Tv-nél és az Ozone Tv-nél. 

Vaszily Miklós másik érdekeltségéről, az Indexet kiadó Indamediáról is beszélt; mint mondta, konrkét akvizíciók sem kizártak a saját témájukban erős site-ok terén. A nemrégiben megszűnt Pesti Tv-ről azt mondta, ennek a tartalomnak televíziós csatorna formájában nincs racionalitása. Ugyanakkor a kiadóként funkciónáló Progress Média Hungary létrehoz egy leánycéget, ami szolgáltatója lesz a hamarosan Pesti.tv-nek, illetve Pestisracok.hu-nak, amit Huth Gergely főszerkesztőként visz majd. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.