A vasutasok levélben kérik Orbánt, vonja vissza a 18 fokos rendeletet

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 27.

Belpol

„Embertelen és egészségtelen” ilyen alacsony hőmérsékletben dolgozni a szakszervezet szerint. 

Vonja vissza, de legalább alaposan értékelje át a kormány az állami intézményekben kötelezően bevezetett 18 fokos hőmérsékletről szóló rendeletét – követeli Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében az első hűvösebb őszi napok tapasztalatai alapján a Vasutasok Szakszervezete.

A lapunknak is eljuttatot közlemény szerint a MÁV munkahelyek nagy részén képtelenség betartani a 18 fokos hőmérsékletre vonatkozó szabályozást – jelentette ki az elmúlt napok keserű tapasztalatai alapján a VSZ elnöke. Meleg János szerint már most látszik, amennyiben a kormány nem változtat ezen a szigorú kötelezettségen, tömeges betegállománnyal kell számolni a vasutasok körében. Ugyanis a MÁV-nál nemcsak korszerű irodaépületekben dolgoznak az emberek, hanem sok olyan kisebb állomáson és megállóhelyen is, ahol a szolgálati helyiségeket még mindig kályhával vagy különféle egyszerű hősugárzókkal fűtik, így kizárt, hogy folyamatosan tartani lehessen az előírt, egyébként sem komfortos hőérzetet biztosító 18 fokot.

Leszögezik, hogy ez csupán technikai probléma, aminél sokkal nagyobb gond az alacsonyan tartott hőmérséklet egészségre ártalmas hatása.

„Embertelen és egészségtelen”, ráadásul a munkahelyek hőmérsékletére vonatkozó rendelettel is ellenkezik ilyen alacsonyra korlátozni a hőfokot ott, ahol például a nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának a munkavállalók, de kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik vagy, ha mégis, akkor számolniuk kell a megbetegedéssel.

Meleg János szerint gondoljunk azokra a vasutasokra is, akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz. 

A VSZ elnöke hangsúlyozza, az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül. Az elnök szerint az említett, már most „borítékolható” rengeteg betegállomány, nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatónak is végtelenül hátrányos lesz. Jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. A szakszervezet elnöke leszögezi, a 18 fokra korlátozott munkahelyi hőmérséklet e szabálynak nem felel meg.

A Vasutasok Szakszervezete ezért levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó, az állami munkahelyeken különösen szigorúan vett rendeletet, s a munkavállalók képviselőivel egyeztetve alakítsa ki az új, egészségre nem káros megoldás. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.