A verekedő Sallai Róbert Benedek örül Hadházy távozásának
SallaiRB2_top_story_lead.jpg

A verekedő Sallai Róbert Benedek örül Hadházy távozásának

  • narancs.hu
  • 2018. június 20.

Belpol

SRB ezúttal virtuálisan rúgott bele egyet az LMP volt társelnökébe.

Hadházy Ákos egy szerda reggel megjelent interjújában jelentette be, hogy kilép az LMP-ből, mert a pártban nem látja az érdemi ellenzéki politizálás lehetőségét. Erre reagált Facebook-posztjában Sallai Róbert Benedek, akit korábban azért zártak ki az LMP-ből, mert a párt egyik rendezvényén fellökte Hadházyt, aki feljelentést is tett az ügyben.

Sallai szerint „ideje volt” Hadházy távozásának, és azt is hozzáteszi,

„Remélem az LMP tanul ebből az esetből, és az érték nélküli nárcisztikus szerencselovagok ideje leáldozik.”

Szerdai interjújában Hadházy is kitért Sallaira. Hadházyt ugyanis – a kampány ideje alatt folytatott koordinációs tárgyalásai miatt – két évre eltiltották minden tisztségtől az LMP-ben, és büntetését súlyosbítani akarták. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy „ugyanaz a bizottság, amely súlyosbításért fellebbezte meg a büntetésemet, megfellebbezte a Sallai Róbert Benedek kizárásáról szóló döntést is, csak ott éppen enyhítést kértek.

Ez azt jelenti, hogy hamarosan tanúi lehetünk, hogy a verekedésért megbüntetett volt képviselőt visszaveszik a párt soraiba.”

Íme Sallai posztja:

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.