„A vereség megbocsátható, a lélektelen játék nem” – Ujhelyi István (MSZP) EP-képviselőjelölt

  • Kovács Péter
  • 2014. május 23.

Belpol

Nem tenne fel mindent egy lapra, de rendkívül fontosnak tartja a vasárnapi EP-választást az MSZP Ujhelyi István szerint, aki úgy véli: a magyar baloldal megújítása ugyanúgy elkerülhetetlen, ahogyan a szolidárisabb Európa megteremtése.
false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint fej fej mellett áll a Jobbik és az MSZP a második helyen. Mennyire presztízskérdés ez az MSZP-nek?

Ujhelyi István: Nem elsősorban az MSZP vagy a jelenlegi pártvezetés jövője, hanem a hazai közállapotok szempontjából fontos, hogy a Jobbik meg tudja-e szerezni az ellenzék vezető erejének szerepkörét. Ami egyébként Orbánnak az évekkel ezelőtt kialakított ördögi terve volt, hogy a társadalomnak egy ilyen felállás esetén ne legyen más reális alternatíva, mint a radikalizmus és az ő Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) közötti választás.

magyarnarancs.hu: Képes lehet ezt megakadályozni egy folyamatosan csökkenő bázisú, sokak szemében szétesőben lévő MSZP?

UI: Én magam is több mint ötvenezer kilométert utazva, az ország településein az emberekkel érintkezve ezen munkálkodtam. Hangsúlyoznám, hogy ne tegyünk fel mindent egy lapra, mindez nem az EP-választáson dől el, de kétségkívül tény: ahhoz, hogy a párt jelenlegi, nagyjából 1,3 milliós szavazóbázisára támaszkodva 2018-ban esélyünk legyen a rendszer leváltására, igenis fontos a további szétesés megállítása, és egy mostani választási siker. Azt azért hozzáteszem, hogy Európában sokan megirigyelnék ezt a szavazótömeget, de korántsem mindegy az irány. Az, hogy egy bővülő, optimista, vagy egy szétesőben lévő közösségről van-e szó. Ugyanakkor a jelenlegi bázis elég lehet a további csúszás megállítására aktív választói részvétellel – de a 2018-as győzelemhez építkezésre van szükség. Akármi lesz is most az eredmény, az nem megspórolható, hogy erre a bázisra támaszkodva legkésőbb az önkormányzati választás után új típusú baloldali pártot kell építenünk. Nekünk, közösen. De ehhez a munkához elengedhetetlen, hogy legyen mögötte egy jelentős támogatás.

magyarnarancs.hu: Új típusú MSZP-t vagy új szociáldemokrata pártot építenének?

UI: Maradjunk annyiban, hogy más típusút. Ha sporthasonlattal akarok élni, akkor azt mondom, hogy kézilabda-szurkolóként megtanultam: a közönség a vereséget megbocsátja, a lélektelen játékot nem. Ha ilyesmit tapasztal, akkor legközelebb nem jön el a meccsre. A most vasárnapi választás ilyen szempontból is üzenet lesz a szimpatizánsainktól. De hangsúlyozom, hogy siker esetén sem megspórolható, hogy teljesen más módon kell érintkeznünk a jövőben az emberekkel. Nem elég a társadalomnak, ha csak felülről megadjuk az irányt, el kell menni a legapróbb falvakba, beszélgetni az emberekkel, és az ő igényeik szerinti problémákra kell megoldásokat találni. Új kommunikáció, párbeszéd szükséges a négymilliós, segítségért, biztonságért kiáltó leszakadókkal ugyanúgy, mint az értelmiséggel, vagy a munkanélküliséggel küzdő és kivándorláson gondolkodó fiatalokkal. Ez nem párt vagy pártvezetés kérdése. Ez a magyar baloldal és a társadalom érdeke.

A

„Horn Gyula termet a magyar Parlamentbe is!”

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Az átlagmagyar szemében nehezen érthető egy EP-választás tétje, hogy miért fontos az ő életében, hogy baloldali vagy jobboldali pártszövetség vezeti Európát?

UI: Az előző ciklusban a konzervatív pártok diktálták a tempót, így Orbán Viktor is, miközben itthon szabadságharcról szónokolt, tulajdonképpen az Európát vezető pártcsalád tagjaként tevékenykedhetett. Mi, és itt most tágabb értelemben, az európai szocialista pártokat értem ez alatt, úgy véljük, hogy egy szolidárisabb Európa megteremtése a kontinens érdeke. Nem Bólogató Jánosokként, hanem az érdekeinket képviselő erőként akarunk ebben az átalakításban részt venni. Mit értünk a szolidárisabb Európán? Európának választ kel találnia a sokmilliós munkanélküliségére, ezen belül is főleg a fiatal pályakezdők körében tapasztalható kiugró munkanélküliségre. Mi egy olyan ifjúsági garanciaprogramot szeretnénk minél hatékonyabb módon megvalósítani, ami a 25 év alattiaknak európai forrásból, munkakezdési és gyakornoki, akár vállalkozáskezdési segítséget adna. De a szolidárisabb Európa programjába tartozik az élelmiszerek áfájának európai szinten egy számjegy alá szorítása, a fiatalok elvándorlási okainak megszüntetése, vagy az európai minimálbér garanciájának bevezetése, ami meggátolná például a hazai 47 ezer forintos éhbérért történő állami munkavégzést is.

magyarnarancs.hu: Önöket az elmúlt években sok vád érte amiatt, hogy az Európai Parlamentet csak Orbán Viktor támadására használták.

UI: Mert ez európai probléma. Az EU nem érzelmi intézmény, hanem sokszor szürke, de a szabályokat betartó és betartató közösség. Ha el akarjuk a jövőben fogadni a hozzánk érkező milliárdos támogatásokat, akkor nekünk is be kell tartanunk ezeket a normákat. Az látszik mára, hogy Európának elege lett az orbánizmusból. Az intézmények megunták a magyar kormány viselkedését sok ügyben, ide értve a Jobbik eltűrését, a hazugságokat, a folyamatos jogsértéseket. Erre utal többek közt az uniós kifizetések befagyasztása is. Európának mindenképpen olyan politikai immunmechanizmusokat kell kialakítania a jövőben, amelyek meggátolják az orbáni típusú hatalmi építkezéseket. Ez egy vírus, amely elterjedhet, és könnyen más országok vezetői is kedvet kaphatnak hozzá. Ez a fajta kisdiktátori, populista működés európai politikai és demokratikus kérdés. Az orbáni NER rendszerét meg kell haladni, le kell váltani.

A Szabadság téren április 29-én

A Szabadság téren, április 29-én

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Mik a személyes tervei?

UI: Olyan politikát szeretnék folytatni, amely képviseli azt a ma már 600 ezres tömeget, amely kényszerből emigrált, kivándorolt külföldre. A lábukkal szavazókról mintha lemondott volna a magyar intézményrendszer. A szakszervezetek túl gyengék a képviseletükhöz, a nagykövetségeink nem érzik sajátjuknak a problémáikat. Ahogy utaltam már rá, az uniós forrásátalakítás egyik fontos elemének tekintjük, hogy ezeknek az embereknek – döntően fiatalokról beszélünk – megteremtsük a lehetőséget a hazatérésre. Ezt kívánják tőlünk az ózdi, esztergomi vagy más piacon sírva panaszkodó szülők is, akik sokszor évek óta nem látták már gyerekeiket, unokáikat. Hatalmi szóval nem fognak hazatérni, valóságos gazdasági alternatíva szükséges hozzá. Egyébként nem leszek „kiköltözős” képviselő. Miközben tisztességesen ellátom az Európai Parlamentben is a munkámat, a hazai baloldal átalakításában, megújításában is tevékenyen részt kívánok venni.

magyarnarancs.hu: Pozícióban is gondolkodva?

UI: Mindenképpen be fogok jelentkezni valamilyen feladatra, munkára.

magyarnarancs.hu: Milyen eredménnyel lenne elégedett az MSZP a vasárnapi választáson?

UI: A korábbi négy képviselőnknél többet és a biztos második helyet elfogadható eredménynek tartom a jelenlegi helyzetben.

magyarnarancs.hu: Okoz-e valamilyen problémát az MSZP-nek, hogy a DK képviselője is az EP szociáldemokrata frakciójába készül?

UI: Molnár Csabával személyesen is jó a kapcsolatom, meg is beszéltük, hogy számunkra semmilyen problémát nem okozna az együttműködés az EP-ben. Mégis, ma úgy látom, hogy a baloldali választóknak nem szabad megosztaniuk a voksaikat, és az MSZP listájára kell szavazniuk, különben a szavazataik könnyen elveszhetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.