A veronai balesetben érintett vállalkozás vezetőjének új cégétől vásárolt buszt Németh Szilárd birkózó akadémiája

  • narancs.hu
  • 2023. július 31.

Belpol

Czakó Tibor ellen nyár végén indulhat eljárás.

Új céget alapított tavaly a Veronában balesetező buszos társaság vezetője, Czakó Tibor a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) pedig már be is szerzett egy buszt a Settebello Invest Vagyonkezelő Zrt.-től – tudta meg a 24.hu.

A közbeszerzési értesítő szerint a Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök által alapított birkózó akadémia egy legalább 56 fős buszt szeretett volna, amely 2012 decemberénél nem régebbi, és legfeljebb 650 ezer kilométert futott. A buszt végül 39 370 000 forintért vásárolták meg. A közbeszerzési kiírásra egyetlen ajánlat érkezett, a negyedik kerületben bejegyzett Settebello Invest Zrt.-től. Az Opten adatai szerint a cég egyértelműen a Pizolit Kft. ügyvezetőjének, Czakó Tibornak a tulajdona.

A lap megkeresésére ezzel kapcsolatban a KIMBA közölte: valamennyi törvényi előírást betartva, szabályosan folytatták le a közbeszerzési eljárást, amelynek során a céljuk az volt, hogy a lehető legjobb minőségű buszt vásárolják meg a rendelkezésükre álló fedezetből. Hozzátették:

„Kiemelt szempontunk volt a beszerzés és lesz az üzemeltetés során az akadémistáink és a közlekedésben résztvevők biztonsága.” 

A 24.hu emlékeztetett, mostanáig semmilyen elmarasztaló ítélet nem született Czakó Tibor és cégei ellen, így valóban nincs jogi akadálya annak, hogy elinduljon közbeszerzéseken. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és kísérői 2017. január 20-án egy sítúráról tartottak hazafelé, amikor Verona közelében a Pizolit Kft. autóbusza letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd az egyik autópályahíd pillérének csapódva kigyulladt. A busz 56 utasa közül 18-an életüket vesztették, 26-an megsérültek.

Nyár végén perelhetik be Czakó Tibort

A lap megkereste Szendrei Endrét, aki unokahúgát vesztette el a balestben és korábban úgy nyilatkozott, a jogerős olaszországi ítélet tükrében akarnak itthoni eljárásokat kezdeményezni. Az ítélet már 2021 végén megszületett, Szendrei szerint pedig bár még nem indult el az eljárás, már minden szükséges dokumentumot összegyűjtöttek, lefordították az olaszországi ítélet indoklását, így az ítélkezési szünet után azonnal beadják a keresetet. Egy kártérítési pert is indítanak és egy büntetőeljárást is kezdeményeznek.

„Szeretnénk elérni, hogy a bíróság az olaszországi ítélet fényében mondja ki a Pizolit Kft. felelősségét is, illetve minden olyan személy felelősségét a cégnél, aki tisztában volt Varga János [a sofőr] egészségi állapotával. A tanúvallomásokból az derült ki, hogy szinte mindenki tudott erről, és volt, aki rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Varga Jánost és Kalmár Zoltánt küldték erre a hosszú útra. Ráadásul eredetileg nem is Varga Jánosnak kellett volna mennie Olaszországba, egy e-mailváltásban egy másik buszról és egy másik sofőrről volt szólt. Végül egy soha meg nem indokolt döntés miatt lecserélték a sofőröket, és Varga Jánosékat rendelte ki Czakó Tibor az útra” – mondta Szendrei a 24.hu-nak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az egészségügy színvonalával és az utak állapotával a legelégedetlenebbek a magyarok

A Policy Solutions közszolgáltatások megítélését vizsgáló kutatása szerint az elmúlt három évben az oktatás területén észlelték a legerősebb romlást az emberek, olyan közszolgáltatás pedig nincs, aminek tizenöt év alatt kiugróan javult volna a minősége az állampolgárok szemében. A megkérdezettek relatív többsége szerint a kormányváltás sok mindent megoldana.

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."